Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Már nagyon vártam a karácsonyt, mert a fa alatt sorakozó becsomagolt dobozok mellett egy különleges ajándékot is kaptam az ünnepekre: hosszabban kipróbálhattam a jövőbeli autónkat. Történt ugyanis, hogy a negyedik gyerek érkezése miatt pont autót keresgéltem, amikor bejelentették a nagycsaládos autóvásárlási támogatást. Ezt kár lenne kihagyni, és magamat bölcsnek gondolva még a július elseji életbe lépés előtt, már május végén megrendeltem az autót.
Bár sokféle autó jár nálunk teszten, végül befutó típusként a Combo Life-ot úgy rendeltem meg, hogy csak a szalonban ültünk bele a családdal. Hogy miért pont ez lett, arra van néhány érv:
Ez volt tehát az elmélet, és akkor jöjjön most a gyakorlat, ami izgalmas, hiszen értelmes ember nyilván nem csinál olyat, mint én, hogy próbakör nélkül költ el sokmilliót új autóra.
Május végén aláírtam a papírokat, és átutaltam 10% foglalót. Az értékesítő beleírta a szerződésbe, hogy 4-6 hónap lehet a várakozás, de szóban megnyugtatott, hogy októberre itt lesz. Októberben decembert ígért, most januárban márciust,
szóval az új autó átvétele kissé bizonytalan,
én pedig már annyira türelmetlen voltam, hogy elkértem a Combo Life tesztautót az ünnepekre. Milyen jó, hogy közben áthidaló megoldásnak megvettem a használt Lianát!
A Citroen és a Toyota kompakt egyterűnek, a Peugeot „robosztus kalandornak"', az Opel pedig nyers őszinteséggel családi furgonnak nevezi ugyanazt az autót. Így definiálva bizony az ember gyanúsan méregeti, hiszen ki akar furgonba ülni, ha járhatna divatos SUV-val is? Bár a Combo eddig sem volt német fejlesztés – az előd egy Fiat Doblo, Opel logóval –, a mostani sem látott sokat a német gyökerekből: ez egy Franciaországban megálmodott és Spanyolországban készülő modell, francia motorokkal.
A nagyobbik verzió 475 centi hosszú (a kisebbik 440), 188 centi magas és tükrökkel együtt 210 cm széles. Szóval jókora, ami főleg mellette állva tűnik fel.
A tesók közül talán a Berlingo néz ki a legmenőbben,
és az Opel sem igazán csúnya, bár szerelemnek azért nem mondanám a köztünk kialakuló kapcsolatot. Nagyon szerettem, hogy nem teherautós a beltér és az üléspozíció sem, ebből még azok is profitálnak, amik munkanapjaikat az amúgy egyszerűbb haszonjármű-kivitelben töltik.
Jó magasan ülök, nagyjából a BMW X7-essel egy emeleten, a kormány személyautós, a váltó is kézre esik, bár letagadhatatlanul franciás a kapcsolási érzet - ennél még a megboldogult Asconánkban is könnyebb volt elsőre eltalálni a fokozatokat. Egyedül a laposan álló pedálok emlékeztetnek arra, hogy azért lelke mélyén ez egy furgon. Meg persze ott a végtelen sok négyzetméternyi durva műanyag is, ám ez engem valójában cseppet sem zavart.
Amihez nyúlni kell, az többnyire nem vészes felület, a feláras bőr multikormány pedig kifejezetten kellemes és még fűthető is. Az ülésfűtés a szokásos kretén PSA-féle helyről, az ülőlap mellől kapcsolható, és
megmagyarázhatatlan okokból indulás után egy percig nem kapcsolható be,
sőt nekem olyan is volt, hogy menet közben akartam volna benyomni, de amíg a start-stop miatt leállt a motor piros lámpánál, addig nem engedte bekapcsolni magát.
Bosszantó, az pedig rátesz egy lapáttal, hogy folyton lefele kell pillantgatni, ha az ember a kapcsolót babrálni szeretné. A magas üléspozíció és a viszonylag nagy üvegfelület miatt akár jó is lehetne a kilátás, azonban a megerősített B-oszlop 35 centi széles (lemértem, pontosan ennyi!) így simán kitakar egy kisebb ovis csoportot is. Többé-kevésbé hozzá lehet szokni, de még két hét után is voltak olyan kanyarok, amikor nagyon zavart, hogy nem látok mindent.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!
