Példátlan és úttörő dolog történik a Suzuki esztergomi üzemében

Suzuki Vitara
Vágólapra másolva!
A Magyar Suzuki tavaly decemberben megkezdte a hibrid járművek sorozatgyártását esztergomi üzemében.
Vágólapra másolva!

Az idei évben

kizárólag hibrid meghajtású autókat állít elő az üzem az uniós piac számára.

A Vitara és SX4 S-Cross január végétől válnak elérhetővé a Suzuki teljes értékesítési hálózatában országszerte, illetve az Európai Unió országaiban.

Fotó: Origo

EU-n kívüli országok számára hagyományos motorral szerelt modelleket is gyárt a Magyar Suzuki Zrt., de a tervek szerint 70 százalékban hibrid meghajtású autók készülnek idén.

A Suzuki az egyetlen hazai gyártó a szektorban, amely kizárólag hibrideket készít az uniós országok számára.

A 48 voltos ISG technológiával felszerelt Suzuki hibrid modellek 15-20 százalékkal csökkentik a fogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátás mértékét hagyományos megfelelőjükkel szemben, ugyanakkor könnyebbek és kisebbek, mint más teljes hibrid, illetve plug-in hibrid rendszerek.