A rekordgyorsan elfogyott R kezdőbetűs rendszámok után már csak négy betűt lehet felhasználni. Több megoldás is felvetődött.

Rekordidőn belül, bevezetése után mindössze 16 hónappal elfogytak az R betűvel kezdődő rendszámok tavaly, és már az év végén az új, S betűjelű sorozat jelent meg. Mindez köszönhető az újautó-piac lendületének, valamint a használtautó-importnak - írta a Híradó.hu.

A mostani becslések szerint már 2025-ben szükség lehet újfajta rendszámokra (az S után csak a T, V és Z kezdőbetűk adhatók ki, a többi már foglalt). Több megoldás is szóba jött, jöhet. Egyrészt kiút lehet a személyhez kötött rendszám, vagyis, ha egy jármű adásvételét követően az új tulajdonos a korábbi autójának az azonosítóját kapná meg" - mondta Gyulainé Tóth Zsuzsanna, a Magyar Autóklub jogi igazgatója.

A legegyszerűbb és legolcsóbb a forgalomból véglegesen kivont rendszámok újbóli kiadása lenne. Ugyanakkor ez sem tekinthető véglegesnek, de jelentős tartalék van a lehetőségben."

A területi alapú rendszám Nyugat-Európában már egy bevált rendszer. Előnye például, hogy bármilyen közlekedés szituációban, balesetben egyből beazonosítható, hogy hova tartozik a közlekedő. Ugyanakkor adásvételkor cserélni kellene, hiszen például egy Debrecenből a fővárosba kerülő autóra ebben az esetben szükséges új azonosító igénylése" – tette hozzá Gyulainé Tóth Zsuzsanna.

Szerinte még van idő a megfelelő rendszer kiválasztására. Jelenleg nem is szerepel a téma a Belügyminisztérium elsődleges, kidolgozandó kérdései között, de amikor időszerű lesz, egy alapos elemzés kell a megoldáshoz.