Éhezők diadala - Toyota Yaris Hybrid (2020) menetpróba

2020.02.10. 09:00

Száz felett is haladhat álló benzinmotorral

Minden elem új a hibrid rendszerben, a mérnökök az új, kompakt motorvezérlőre a legbüszkébbek, ami tényleg nem nagyobb egy kisebb hátizsáknál, bár emlékeim szerint a Priusé sem volt érezhetően testesebb. Az akksi a korábbi Ni-MH helyett Li-Ion, vagyis kisebb és könnyebb a korábbinál, miközben a tapasztaltok alapján probléma- és gondozásmentesen szolgálja majd ki az autó élettartamát.

Egy Toyota hibrid motorházának zsanérjai nem szoktak elkopni. Kiemelkedően jó az 1,5-ös háromhengeres hatásfoka, egy 80 lóerős villanymotor vesz még részt a hajtásbanForrás: Origo

Két másodperccel rövidebb sprint százas tempóra (10,3 s), húszszázalékos fogyasztáscsökkenés jellemzi az új Yaris Hybridet, de talán a legérdekesebb, hogy az ígéretek szerint akár 80%-ban benzinmotor-használat nélkül lehet vele osonni városban.  Az EV-mód továbbra is csak pár kilométerre elég tisztán elektromosan, viszont már 130 km/óráig képes benzin nélküli haladásra, ez szintén komoly különbség az elődmodellhez képest.

Informatív a HUD, nem nagyon kell lepillantani a digitális műszerekreForrás: Origo

Megnyugtató volt látni a prezentáción, hogy a japán mérnök-szamurájok továbbra is lelküket és életüket a munkahelyüknek adják, továbbra is sok volt bennünk a kérdőjel, hogy a vezethetőség a spórolás rovására ment-e, amíg elég sokáig hagyományosan mellékhatása volt a hibrid Toyotáknak. Most viszont itt van a Dynamic Force márkanév ígérete, miszerint ezekkel menni is lehet majd, nemcsak üzemanyagot (illetve a Toyotának idéntől óriási uniós CO2-bírságot) megtakarítani.

Nincs még ára, hiszen fel sem futott a gyártás (a kifutó harmadik széria listaáron 5,85 millió forinttól kapható). Az új modellből hibrid hajtás nélküli szívó benzinesek is lesznekForrás: Origo

116 lóerős teljesítménnyel és étvágytalanul

Valóban nem olyan idegesítően lomha az új modell, mint a Prius vagy az előd hibrid Yaris, de az élményt lerontja a lassú gázreakció. Mindenesetre odáig már eljutottunk, hogy nem lassabb, mint a kategóriatársak a hagyományos, miniatűr turbós benzinesekkel.  Sőt, végre a hangja sem olyan kibírhatatlan a gyorsításoknál, szimplán csak semmilyen, de járó benzinmotorral azért kifejezetten csendesnek nem nevezhető. Ha nem is olyan eleven, mint a Corolla csúcsváltozata, azért élhető.

Jó szögben áll a kormány és tág határok között állíthatóForrás: Origo

Az ígéret 2,7 liter benzin 100 kilométeren (NEDC-szabvány szerint), ami döbbenetesen kevés, ezzel megközelítené az elektromos autók forint/km arányát. Összehasonlításképp: egy hasonló méretű e-autó nagyjából 2 liter benzin árát kéri áramból 100 kilométerre vetítve. És a valóságban? Még tart az adatok végső uniós homologizálása, de az életszerűbb WLTP-metódus szerint 86 g/km-es CO2-kibocsátásra számít a Toyota, ami 3,7 literes fogyasztást jelentene a gyakorlatban. Az is parádés.

Csúnya a menü és gyászos a felbontás – ezen nincs mit szépíteniForrás: Origo

A hibrid technológia mellett a másik, amire rágyúrtak, a biztonság,  különösen az asszisztensrendszereket fejlesztették tovább, miközben a Yaris lesz az első olyan Toyota (illetve a Lexus LS után a második modell konszernen belül), amely még a két első utas közé is robbant egy légzsákot, hogy ne törjék össze egymást a benn ülők. Aligha lesz gond megismételni az előd ötcsillagos törésteszteredményét.

Nem verődhet össze a banda: csak a Lexus LS-ben van hasonló légzsák a vezető és utasa köztForrás: Origo

Okos asszisztensek és egy elvetemült rokon

Van táblafelismerővel kombinált adaptív tempomat, az autó dugóban megáll és magától el is indul, már nemcsak a sávokat, de a padkát, illetve az út szélét is felismeri. Tényleg működik, bár a sötétet nem szereti a rendszer és önvezetésre se ácsingózzon senki: pár másodperc után csipogással jelzi, hogy fogni kellene a kormányt. Az autó felismeri a bicikliseket és gyalogosokat (kanyarodáskor is, ha az úttal párhuzamos zebrára lépnek), ha kell, fékez, sőt a kormányba avatkozva ki tudja őket kerülni.

Nem önvezető, de bele tud nyúlni a kormányzásbaForrás: Origo

Ötletes a parkolássegítő, ami figyeli a keresztforgalmat, és centizgetésnél nemcsak sípol, hanem fékezéssel akadályozza meg, hogy nekikoccanjunk a falnak vagy a szomszéd autónak.  Kipróbáltuk, működik, egyszer talán eljutunk oda, hogy Dél-Európában nem lesz minden autó elöl-hátul tele sérüléssel. Egy fontos dolgot nem tudunk még a Yarisról, az árát, de természetesen milliókkal olcsóbban adják az elektromos kisautóknál, és borítékolni lehet, hogy csekély lesz az értékvesztése.

Más is látja benne a Fordot? Az agresszív orrhoz rövid túlnyúlások társulnakForrás: Origo

Ha mindehhez figyelembe vesszük a 4 liter környékén vagy akár az alatt tartható fogyasztását (erről majd teszten szeretnénk megbizonyosodni), nagy valószínűséggel a leggazdaságosabb kisautó a Yaris. Közel sem akkorák hiányosságai, hogy ne legyen nagyon jó vétel, de a sportosságért másutt kell majd kopogtatni – akár házon belül. Elkészült ugyanis gonosz testvére, a Yaris GR, ralis technikával, 4x4-gyel és 261 lóerővel, ami poszteren vagy háttérképként lelket önthet majd a Hybrid-tulajdonosokba is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Előző
  • 1
  • 2
Következő