Így muzsikál alapmotorral a 2020-as Év autója – Peugeot 208 1.2 PureTech teszt

2020.03.07. 18:16

Azt a verziót teszteltük az új, komoly díjjal kitüntetett Peugeot 208-asból, ami a legnagyobb keresletre számíthat Magyarországon: a közepes felszereltségű alapmotorost, az ára így bőven ötmillió forintos fájdalomküszöb alatt van.

A vámpírfog alakú függőleges nappali fények sötétben is könnyen felismerhetővé teszik. Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 80-as évektől kezdve a Peugeot kisautóit 205-ösnek, 206-osnak, 207-esnek és 208-asnak hívták, most tehát a 209-es következett volna, ehelyett kaptunk egy újabb 208-ast, ami csak a nevét és motorjait örökölte az elődjétől. Vagy rájött a Peugeot, hogy ha így halad, akkor lassan kifogy a számokból,  vagy egyszerűen belátták, hogy a folytonosság nem feltétlenül rossz dolog, ha autók névadásáról van szó.

A 200 ezer forintba kerülő Elixír metál vörös fényezés különlegessége, hogy a rajta lévő lakk is színezett, így jobban kihozza a karosszéria íveit, hajlításaitFotó: Csudai Sándor - Origo

Már csak azért sem, mert a legendás 205-ös óta a márka kisautói nem igazán voltak versenyképesek (még az emlékezetes 206-os is inkább volt szép, mint jó), leszámítva az előző 208-ast, ami túlszárnyalta az elvárásokat. Ez volt az első kisautója az oroszlános márkának, ami kisebb és könnyebb volt az elődjénél, már benne volt az i-Cockpit nevű Peugeot-specialitás (a kis kormányos műszerfal), a formatervezők pedig ügyesen csempésztek egy csipetnyi 205-öst a vonalaiba úgy, hogy közben modern és újító is tudott lenni.

Mit tud az új 208-as?

Elődjéhez képest 30 kilóval lett könnyebb a 208-as, a 75 lóerős alapmodell 1023 kg üresenFotó: Csudai Sándor - Origo

A legújabb 208-as a testvérmodell Opel Corsához hasonlóan a PSA konszern vadonatúj CMP platformjára épül, amely könnyebb, kisebb alsó légellenállású és merevebb a régi PF1-nél, de a legfőbb előnye, hogy elektromos hajtás fogadására is képes. Így a Corsa mellett az új 208-as lett az első kisautó, amit benzines, dízel és villanyos kivitelben is meg lehet vásárolni,  igaz, utóbbi állami támogatással is két és félszer annyiba kerül, mint a 3,99 milliós, 75 lóerős alapmodell.

A jobban felszerelt változatok fekete sárvédő-szélesítést kapnak, de azok nélkül is jól mutat a 208-asFotó: Csudai Sándor - Origo

Tesztautónkban szintén ez az 1,2 literes PureTech szívómotor dolgozott, de a felszereltsége eggyel jobb (Active) volt, megfejelve még néhány extrával. Mivel a Peugeot hazai importőre szerint ez a változat számíthat a legnagyobb népszerűségre Magyarországon,  célszerűnek tűnt, hogy ezt kérjük el tesztre, és ne a 130 lóerős, turbós, minden jóval felszerelt, 7,4 milliós GT-t.

A forma telitalálat

A szélvédőt hátrébb tolták a régi 208-ashoz képest, amitől az arányok jobbak lettek, de a hátsó ajtó túlságosan kicsire zsugorodottFotó: Csudai Sándor - Origo

Hogy a tesztautó nem csúcskivitel, azonnal látszik rajta, ugyanis hiányoznak róla a menő, fekete sárvédő-szélesítések, a 17 colos könnyűfém felnik és a full LED fényszórók, melyekben 3-3 világító oroszlánkarom tenné karakteresebbé a 208-as megjelenését. Persze ezek nélkül sem néz ki rosszul a kis francia, a vámpírfognak becézett függőleges LED nappali fények ezen is megtalálhatóak, a kerekek 15 helyett már 16 colosak, van tetőszpojler, krómdíszítésű hűtőmaszk és hátsó lámpákat összekötő fekete csík is.

Csak a fapados 208-as kap halogén fényszórót, az Active szinttől már részben LED-es jár (mint ez itt), a GT-k pedig teljesen LED-est kapnak 3 világító "karom" betéttelFotó: Csudai Sándor - Origo

Maga a karosszéria hosszabb, szélesebb és alacsonyabb,  mint az elődé, a szélvédőt hátrébb tolták, így hosszabb lett a motorháztető, viszont rövidebb az utastér, de erről majd később. A géptetőn lévő domborítás valószínűleg a jó gyalogosvédelem miatt kellett, az EuroNCAP tesztjén be is bizonyította a kocsi, hogy ezen a területen is kielégítő védelmet nyújt, bár az 5 csillag nem jött össze.

Milyen belül?

Nem éppen szokványos a műszerfal kialakítása, de a formák izgalmasak, a minőség jóFotó: Csudai Sándor - Origo

A belső dizájn legalább olyan jól sikerült, mint a külső, simán el tudom képzelni, hogy valaki ezek miatt fogja a 208-ast választani a konkurensek helyett. Kellemesen puha tapintású, habosított műanyag borítja a műszerfal felső részét, a konkáv felületű, alsó részen szintén puha szélszál-utánzatú betétet találunk. Folytatódik az ajtókon a két szélső ív, amitől olyan érzésünk lesz, mintha körülölelne minket a Peugeot,  amire a viszonylagos szűkösség is ráerősít.

Nem érheti panasz az első üléseket, amelyek annyira kényelmesek és jó oldaltartást is adnak, hogy még egy erősebb és nagyobb autóban is el tudnám képzelni őket, még a 3D-s, hurkás szövetkárpitozást is kellemes volt megérinteniFotó: Csudai Sándor - Origo

Elöl még csak-csak el lehet férni, de a hátsó helykínálat a miniautókét idézi:  egy átlagos méretű felnőtt mögött csak egy gyerek fér el kényelmesen, és az ajtónyílás is túl kicsi. Fejtérből sincs sok, már csak ezért sem ajánlott ezt a keveset még a 190 ezer forintos panoráma üvegtetővel csökkenteni. Legalább a csomagtartó nagyobb lett egy kicsit, 285 helyett most 311 literes, ami veri a Fiestáét, igaz, a Clióétól elmarad.

A hátsó helykínálat nem a 208-as erőssége, itt csak alacsony termetű felnőttek és gyerekek férnek el kényelmesenFotó: Csudai Sándor - Origo

Ebből a közepesen felszerelt 208-asból hiányzott a villantós, 3D-s digitális műszerfal, az elektromos kézifék és a nagyobb, 10 colos érintőképernyő, de még így is látványosabb volt a beltér, mint a méregdrága Audi A1-et leszámítva bármelyik mai kisautóban. Még a kétküllős, apró és szögletes kormánykerék is olyan, mintha Darth Vader TIE vadászgépéről mintázták volna.

Nem mindenkinek fog bejönni a pici kormány

Mélyre kell állítani a kis kormányt, hogy ne takarja ki az órákatFotó: Csudai Sándor - Origo

Azért olyan kicsi a volán, mert a műszereket nem rajta keresztül, hanem fölötte kell nézni: a fordulatszámmérő az óramutató járásával ellentétesen jár, hogy az alsó tartománya jobban látható legyen. Ha látni akarjuk az analóg órákat, akkor arra van szükség, hogy a kormányt jó alacsonyra állítsuk,  ami nem minden testalkattal teremt ideális vezetői helyzetet. Igaz, nekem a 178 centimmel nem jelentett gondot.

A 7 colos érintőképernyő használata nem olyan egyértelmű, mint a német autókbanFotó: Csudai Sándor - Origo

Sajnos a klímát továbbra is a 7 colos érintőképernyőről kell állítani.  Ez nemcsak macerás, de azért is kellemetlen, mert például hőfők-állítás közben nem látjuk az okostelefonról átvitt navigáció térképét. Erre megoldás lehet, ha magáról a telefon képernyőjéről navigálunk, amihez segítség, hogy a középkonzol polcát úgy alakították ki, hogy külön tartó nélkül is jó szögben láthatjuk a mobil kijelzőjét.

A körkörös kamerarendszer a tolatás előtt ezt a képet mutatja (jobbra), később memóriából pótolja a hiányzó résztFotó: Gulyás Péter

Maga a menürendszer nem túl logikusan felépített, nehezebben kezelhető, mint a legtöbb konkurensben, a reagálási sebessége is lehetne jobb. Még a segédvonalakat kirajzoló tolatókamera képére is 2-3 másodpercet kell várni a hátramenet kapcsolása után. A „360 fokos" kamerarendszer a tolatás megkezdése előtt csak fél madártávlati képet ad (mozgás közben memóriából pótolja a hiányzó részt), és a rendszámhoz rejtett kamera lencséje is hamar koszolódik.

A cikk folytatódik a második oldalon. Kattintson, ha kíváncsi, milyen vezetni a 208-ast!

Előző
  • 1
  • 2
Következő