Talán nem meglepő vallomás, hogy szeretem az autókat. Tetszenek a régi Mercedesek, Volvók, nagyon bírom a Toyota hibridjeit, és persze lenyűgöznek a német prémiumok félelmetes erőgépei: az M-es BMW-k, AMG Mercik, RS Audik. Mégsem éreztem még soha, semmiben azt, hogy végérvényesen megváltoztatja a világot. Mostantól viszont nem tudok semmire úgy nézni, mint előtte, és ehhez elég volt előbb egy padlógáz, majd egy közös hét a Model 3-mal.
Pedig a Teslát sosem tudtam teljes szívből kedvelni. Van egy ellenszenves vezérük, Elon Musk, aki rendszeresen lódít, botrányt kelt, gyerekes módon megsértődik, felelőtlenül ígérget, hogy aztán annak a fele se valósuljon meg.
Csakhogy a tervek részleges beteljesülése is nagyságrendekkel több, mint amire bárki más képes:
Musk már több mint egymillió villanyautót gyártott le, gyárat épített Kínában, autót küldött az űrbe, és az a vágya, hogy a Marson haljon meg (nem balesetben – tette hozzá).
Szóval igazán intelligens módon úgy utálkoztam, hogy valójában sosem vezettem Teslát. A termékükről olvasni hideget-meleget, vacak összeszerelési minőséről és kigyulladó akkumulátorokról. Legalábbis ez volt a fejemben, úgyhogy kissé bizalmatlanul közelítettem a Model 3 tesztautóhoz. Ez egyébként a Tesla első tömegmodellje, amely már nem egy különc sportkocsi, mint az első autójuk, a Roadster, és nem is egy Panamera vagy 7-es BMW árkategóriában versenyző luxuscikk (Model S).
A Model 3 egy középkategóriás autó, nagyjából a BMW 3-as vagy Audi A4-es méretében, de vicces, hogy még olcsóbb is náluk, legalábbis Amerikában.
Ott a belépő Tesla alapára villanyautó létére is 33 ezer dollár,
míg a német prémiumok benzinesként 40 ezer környékén kezdődnek. Ez talán meg is magyarázza, hogy hogyan lehetséges, hogy a szegmens legnépszerűbbje a Model 3. Elképesztő, de arrafelé messze többet adnak el belőle, mint 3-asból és az A4-esből, együttvéve.
Az egymotoros, hátsókerék-hajtású alapverzió sem piskóta 415 kilométeres WLPT-hatótávval és 5,6 másodperces százra gyorsulással, felette van a kétmotoros, és így összkerékhajtású Long Range (ilyen volt a tesztautónk is) 62 kWh-s akksival, 560 kilométeres hatótávval, egy másodperccel alacsonyabb sprintidővel. És a csúcsmodell? Úgy hívják, Performance, 487 lóerős, és a középső kivitelnél 30 kilométerrel kevesebbet tud megtenni. Viszont 3,4 másodperc alatt képes százra katapultálni!
Mégis mi ez a forradalom, hogyan képes egy kis (gazdaságilag nemegyszer lufinak tartott) gyár ilyen szemtelenségre a nagyok ellen, és hogyhogy a Tesla-tulajok a felmérések szerint a legboldogabbak az autójukkal? Részben valóban őrült hype lengi körül, ugyanakkor
ez az autó tényleg más, méghozzá jó értelemben, mint bármilyen eddig kipróbált négykerekű.
Ebbe beleértem az elektromos autókat, például a Nissan Leafet, a BMW i3-at vagy az Audi E-tront és a Mercedes EQC-t.
A teszt előtt még nem láttam közelről Model 3-at, most volt először lehetőségem alaposabban is szemügyre venni. Jellegzetes, de nem annyira átütő és megosztó a formája, mint a nemrég belengetett Cybertucknak. Finom, kellemes, a szemet sehol sem bántja, de azért szerintem a már emlegetett németek jobban, erőteljesebben, átgondoltabban néznek ki. A Tesla viszont más, és ezt már akkor tapasztalhatja az ember, amikor be szeretne szállni.
Először is, nincsen kulcs, csak egy fekete bankkártya,
amit az A-oszlophoz kell érinteni a nyitáshoz. Ez meglehetősen kényelmetlen megoldás, de aki a sajátját nyitja, úgyis az okostelefonjára telepített alkalmazással teszi majd (és még egy csomó minden mást is). A kilincs az áramvonalasság jegyében teljesen az ajtóba simul, egy billentéssel lehet előbújtatni, ez azonban annyira nem magától értetődő, hogy szinte mindenkinek meg kellett mutatnom elsőre.
De mindezt nagyon gyorsan elfelejti az ember, ha beül, mert ott jön az igazi napalm a bőr alá. Mi ez? Műszeregység nincsen, miként klasszikus értelemben vett középkonzol, de még szellőzőrostély sem. Csak fekete lakkfelület és hófehér bőrülések. Ez már nem is letisztult, hanem inkább lecsupaszított belső, ahonnan mindent egy nagy, központi képernyőre száműztek. De micsoda képernyőre: ez tulajdonképpen egy retina felbontású, óriási LG tablet, 15 colos méretben (38 centis képátlóval).
Minden, de tényleg minden az óriáskijelzőről vezérelhető, még a kesztyűtartó is innen nyílik, és a kormányt vagy a tükröket is erről kell állítani. Szerencsére az egész nagyon intuitív, nem kell hozzá pár percnél több, hogy az ember átlássa és megszeresse. Ez a műszerfal is egyébként, a sebesség a bal felső részen látható - ezt a megoldást szerettem a legkevésbé,
a szélvédőre vetítő külön kijelző nagyon hiányzott.
Elon Musk szerint az önvezetés korában mellékesek lesznek ezek az infók.
Egy gyors internetes kereséssel kiderítettem, hogy számtalan utólagos megoldás létezik a head-up hiányára; úgy tűnik, nem csak nekem hiányzik. Van itt egyébként az infotainment rendszerben Netflix és Youtube (csak álló helyzetben működnek), lehet menet közben karaokézni (hatalmas élmény) és akad menet közben is működő böngésző. Ja, és SIM-kártya nem kell bele, a 4G-s netet a Tesla-alapító másik cégének, a SpaceX-nek a műholdjai adják folyamatosan, teljesen ingyen.
Az autó középméretű, 4,7 méter hosszú, de az elektromos hajtáslánc kis helyigénye és az alacsonyra helyezett akksi, valamint a rettenetesen hosszú tengelytáv (a Superbnél is nagyobb) miatt eléggé különleges az atmoszférája. Nagyon szokatlan a helykihasználás, mert
miközben meglepően alacsony az üléspozíció, minden irányban igen tágas.
A hátsó sorban is alacsonyan van az ülőlap, emiatt viszont hiába hatalmas a lábhely, nem igazán kényelmes itt hosszasan üldögélni magasabb felnőtteknek.
Csomagtartóból kettő is van, együttesen 540 liter térfogattal, ami a kategóriában derék adat. Más kérdés, hogy a szűk nyílásokon pakolható üregekkel nagy tárgyak szállításánál elmarad a variálhatóság attól, mint amit a kombik és a ferdehátúak kínálnak. Üveggel együtt felnyíló ötödik ajtó csak a nagy testvér Model S-hez jár, na meg természetesen a nemsokára kéttagúvá bővülő Tesla SUV-palettához, igaz, hosszabb holmikhoz legalább a hátsó üléstámlát le lehet dönteni a 3-asban.
Tényleg imponáló az utastér helykínálata, a hátsó sorba gond nélkül beültettem három gyereket (ebből kettőt biztonsági ülésben) úgy, akik nem érték el a lábukkal a háttámlámat, ami azért nagy szó.
A két csomagtérbe négynapnyi holmit hajítottunk be,
és ott sem kellett legózni. Máris jobban tetszik, a Model 3 annál, mint amire eleinte számítottam, pedig a pedálokat még le sem nyomtam.
Aki csak beült mellém, mindenkit az érdekelt, hogy megy. A válasz: semmihez sem foghatóan, agyzsibbasztóan, elmebetegen. Pedig ez nem is a Performance, hanem a Long Range, ami papíron 4,4-et másodpercet tud, de mi 3,9-et mértünk, bár lehet, hogy kicsit megborult a stopper kapaszkodás közben. A lényeg, hogy egy halk lehelet hallatszik, és az autó úgy tol azonnal, de tényleg azonnal a jobb oldali pedál lenyomására, hogy a kabin szerintem kicsit meg is görbül, ahogy az ember háta is.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!