A kecskeméti Mercedes-gyár meghosszabbította a leállást

Mercedes gyár Kecskemét
Vágólapra másolva!
Április 21-ig hosszabbították meg a munkavégzés szüneteltetését a koronavírus-járvány miatt, a Skoda hasonló döntést hozott Csehországban, de ott csak április 14-ig tart a bezárás.
Vágólapra másolva!
A leggyorsabb magyar autó, a 421 lóerős Mercedes-AMG A45 S Kecskeméten készül Forrás: Mercedes/Dudar Szilard

A Mercedes-Benz tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy két hétre megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Ez a döntés a kecskeméti Mercedes-Benz gyárat is érintette, ahol

március 20-án függesztették fel a működést.

Az elengedhetetlenül szükséges területek működését továbbra is biztosítják, ezeken a részlegeken a munkatársak létszámát minimálisra csökkentették, megfelelő védelmükről továbbra is gondoskodnak.

Tájékoztatásuk szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. célja továbbra is az, hogy munkavállalói munkahelyét és bérét hosszú távon biztosítani tudja. A vállalat jelenleg a szakszervezetekkel egyeztet a megoldás közös kialakítása érdekében.

Forrás: Skoda

A Skoda hasonló döntést hozott a három csehországi gyárára vonatkozóan, legalább április 14-ig hosszabbították meg a termelés leállítását. A korábbi döntés alapján a március 18-án leállított termelést április 6-án kellett volna megújítani, de az alacsony kereslet miatt a cég vezetése több mint egy hetet hosszabbított.

"Ezzel a továbbra is nagyon alacsony keresletre reagálunk, amely az állam által elrendelt értékesítő helyek bezárásának következménye Csehországban és az Európai Unió számos más országában" - áll abban a levélben, amelyet a Skoda menedzsmentje küldött pénteken az alkalmazottaknak írja a CTK hírügynökség.

Prágai közlés szerint az új koronavírussal

Bohdan Wojnar, a Skoda igazgatótanácsának egyik tagja is megfertőződött.

A Skoda alkalmazottai a kényszerszünet ideje alatt március 18-tól március 29-ig fizetésük 70 százalékát, később pedig 75 százalékát kapják.