Rendőröket hívtak egy autóhoz az M5-ösön, el se hitték, amit láttak - fotó

fb
Vágólapra másolva!
Első hallásra hihetetlennek tűnő bejelentés érkezett május 19-én a megyei rendőrség ügyeletére.
Vágólapra másolva!

Egy telefonáló jelezte, hogy az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében egy olyan kocsit látott, amelynek hiányzik az összes szélvédője és a rendszáma. A sztrádán szolgálatot teljesítő járőrök a megadott helyre mentek, és a leállósávon találtak is egy meglehetősen rossz műszaki állapotban lévő Mazda 323-ast, amelynek azonban senki nem volt a közelében.

Forrás: Police.hu

Röviddel később kiderült, hogy a tulajdonosa hagyta sorsára a kocsit, mert kifogyott belőle a benzin. Az egyébként Örkényben lakó sofőr gyalogosan indult el a legközelebbi benzinkútra, és eközben igazoltatták a rendőrök.

Forrás: Police.hu

A 34 éves férfi sem a személyi igazolványát, sem a vezetői engedélyét nem tudta átadni. A forgalmi engedély ugyan előkerült, ám az érvénytelen volt. A járművet a közlekedési hatóság még 2019 júliusában kivonta a forgalomból, az autó sem érvényes műszaki vizsgával, sem pedig kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezett.

Forrás: Police.hu

A férfi az intézkedés végén a járőröknek elmondta, hogy az autóból az egyik biztonsági övet kivágta, ugyanis a kocsit annak segítségével, saját maga akarja a legközelebbi kihajtón keresztül Lajosmizse irányába elvontatni. A rendőrök felhívták a sofőr figyelmét arra, hogy a vontatásnak ez a módja nem megengedett. Az autó vezetője ellen több szabálysértés miatt tettek feljelentést.