Type R-nek látszik, pedig csak ezres motor hajtja - Honda Civic 1.0 CVT teszt

A Honda Civic nemcsak az egyik legtágasabb, hanem az egyik a legsportosabb kompakt autó a mai mezőnyben, meglepetésre még a legkisebb motorral is jól megy. Most kapott egy modellfrissítést, de a különbségeket nagyítóval kell keresni.

A Honda Civic már sok minden volt: a 80-as, 90-es években lapos, pörgős motorú szamuráj, a 2000-es évek elején bálnának csúfolt, magas egyterű-szerűség, 2005-2015-ig meg űrhajóként elhíresült, formabontó kompakt. Nekem az összes generáció közül talán mostani, 2016-ban érkezett tizedik tetszik a legjobban, főleg az előző, kissé félresikerült előd után szembeötlő a fejlődés dizájn szempontból.

Megvadított külső

Azért lehetett laposabb az új karosszéria, mert a benzintankot már nem az első utasülés, hanem a hátsó pad alá építették be. Így a zseniális, felhajtható „mágikus hátsó ülésekről", vagyis a magas tárgyak szállításáról le kellett mondani, cserébe nagyobb lábteret alakítottak ki a hátsó utasoknak, rendbejöttek a karosszéria arányai, és a súlypont is lejjebb került (14 mm-rel).

Nem kicsi a Civic, 4,52 méter hosszú,

osztályában csak az Octavia nagyobb nála (15 centivel), bár a cseh kocsit sokan éppen ezért nem is a kompaktok közé, hanem a középkategóriába sorolják.

Látványos a tesztautón lévő, 300 ezer forintba kerülő Sport Line csomag, az első benyomásom az volt, hogy miatta ez a Civic optikailag közelebb van a 320 lovas Type-R-hez, mint a mezei változatokhoz.

Persze a vad kinézethez nem társul automatikusan tengernyi lóerő

(az elrejtett kipufogó utal az egyliteres motorra), de ezt a legtöbb utcai bámészkodó nem sejti. Mert bámulni lehet: mindenhol van rajta mit nézni, tele van izgalmas élekkel, letörésekkel, szoknyákkal, szárnyakkal, igazi és kamu rácsokkal, ráadásul igen széles, 235-ös gumikon gördül. Biztos van, akinek ennyi optikai tuning túlzás, én még gondolkodom, hogy melyik oldalra álljak.

Csak egy konkurens tágasabb nála

A tekintélyes méretű karosszériának és tengelytávnak köszönhetően több a hely a második sorban, mint az Octaviát leszámítva bármelyik alsó-középkategóriás ferdehátúban, ami önmagában ok lehet a vásárlásra.

Szintén dobogós a mai mezőnyben a csomagtartó

a maga 414 literes méretével, igaz, pótkerék felárért sincs, a helyén viszont egy 64 literes rekesz várja a további cuccokat, és az oldalra felcsévélhető kalaptartó is ügyes.

Nem beülni, hanem leülni kell a Civic esetében,

az üléspozíció 3,5 centivel van mélyebben,

mint az előző, Michelisz-féle generációban. Én nem igazán élveztem, hogy még egy puntós is magasabban ült mint én, de tudom, hogy sokan kifejezetten ezt a sportos vezetői pozíciót keresik egy Hondában. Aki le akar tekinteni a forgalomra, vagy fájós a dereka, jobban jár egy CR-V-vel.

Akkorát nem üvöltöttem a műszerfal láttán, mint amikor 2005-ben beültem az első űrhajó Civic-be (már 15 éve - atyaég!), de azért kellemesen bizsergető a belső, és maradt benne némi Star Trek hangulat is. Eszembe jut a tavalyi Frankfurti Autószalon, ahol a Honda e-ben a fejlesztőmérnök megmutatta, hogy a saját kis Nintendóját rá lehet egy mozdulattal kötni a képernyőre, és már mehet is a Mario Land 3. Az ő keze benne lehetett a Civic-ben is, mert bár nincs két óriásmonitor, de

ebben is van HDMI csatlakozó,

amelynek segítségével nemcsak a játékkonzolt, de a laptop képét is fel lehet küldeni az egyetlen képernyőre.

Az érintőképernyő továbbra is csalódás

Első osztályú a minőség mindenütt, de a Honda hagyományosan gyatra, Android-alapú, gyenge grafikájú fedélzeti menürendszere sajnos a modellfrissítés után is megmaradt. Pedig próbálkoznak a japánok, például a ráncfelvarrás előtt még a légbefújás erősségét és a hangerőt is a menüben kellett állítani, és az érintőképernyőhöz még nem tartoztak közvetlen funkciógombok, ami most nagyban javítja a használhatóságot. Működik a képernyőtükrözés is, gyorsan ki lehet rakni az Android Autót vagy az Apple Carplay-t.

Az egyébként viszonylag logikus kezelőfelületbe becsúszott egy érthetetlen malőr: fizikai gombokkal csak a szellőzés erősségét, a hőfokot és a belsőlevegő-keringetést lehet állítani,

minden máshoz a CLIMATE feliratú gombot kell megnyomni, majd utána a menüben matatani,

amihez persze oda is kell nézni. Ez a gomb simán lehetett volna harmadekkora és akkor még elfért volna a AC kapcsoló és a befújás helyének állítása is. A gázpedál és a hangerő mellett ezeket nyomkodná az ember a leggyakrabban, így az egész teszthéten idegesített a dolog.

Ezer köbcentivel sem lomha

Egyliteres, háromhengeres motor egy sportosnak szánt kocsiban.

Kissé lelombozóan hangzik, még úgy is, hogy 126 lóerős

(a modellfrissítésnél elveszett 3 lóerő). Az előítéletemet a saját új, 1,2-es Opel Combóm alapozta meg, de próbáltam már a Ford, a Renault vagy Volkswagen modern kis turbómotorjait is, és egyik sem győzött meg igazán. Varrógéphang, rezgések a kormányon és persze az élvezetes gyorsulás hiánya mind olyan tényezők, amelyekkel kényszerűségből él együtt az ember, mert manapság ilyen motorokkal lehet a környezetvédelmi normákat teljesíteni (legalábbis papíron és a laborban).

A cikk nem ért véget. Kattintson a második oldalra, ha kíváncsi, milyen vezetni a Civic-et!