Kizárólag egyedi megjelenésű, elektromos hajtású kocsikat fognak a márkanévvel árulni.

Az első három Ioniq modell tanulmányként így néz ki, reméljük a szériaautók nem sokban fognak különbözni tőlükForrás: Hyundai

A Hyundai 2016-ban mutatta be az Ioniq-ot, az első és egyetlen olyan autót a világon, amely háromféle részben vagy teljesen elektromos – hibrid, plug-in hibrid és akkumulátoros elektromos – hajtásláncot kínált ugyanazon platformon. Most Ioniq névvel egy új almárkát is indítanak, de – hogy a helyzetet tovább bonyolítsák – a meglévő Ioniq típust továbbra is Hyundai-ként fogják árulni. Erre az a magyarázat, hogy az almárkát egyedi formatervű, kizárólag elektromos meghajtású kocsik számára tartják fenn, amelyek saját platformra épülnek. Egyelőre annyi biztos, hogy a következő négy évben három új modell érkezik az Ioniq-tól.

Külön egyéniségek azonos technikán

Sikeresen idézi meg a 70-es évek szellemiségét az Ioniq 5 retró karosszériájaForrás: Hyundai

A Hyundai - a Volkswagen ID almárkájához hasonlóan - számmal jelöli majd az új márka égisze alatt piacra lépő elektromos járműveket: a szedánokat páros, a SUV-okat pedig páratlan számokkal. Az Ioniq modelljei egy új, moduláris padlólemezére épülnek majd, amely csupaszon egy gördeszkára hasonlít, mivel az akkumulátorát a padlóban hordja. A kifejezetten elektromosnak fejlesztett modellek állítólag gyors DC töltésre és kimagasló hatótávra lesznek képesek, talán a 400 kilométernél is messzebb juthatnak majd két áramfelvétel között.

A 45 szériaváltozata azért hagyományos ajtókat és B-oszlopot is kap majdForrás: Hyundai

Az Ioniq modellek belső terében természetes eredetű és újrahasznosítható anyagból készült burkolatok, vezeték nélküli kapcsolódási szolgáltatások, hatalmas képernyők, valamint egyedi megoldások – pl. fiókként nyitható kesztyűtartó – várják az utasokat.

Ioniq 5

Szabadidő-autónak mondják, de valójában alig magasabb egy sima kompakt kocsinál az Ionity 5 alapjait adó Concept 45. Az ajtókon végigfutó Z-motívum állítólag a szériaváltozaton is megmaradForrás: Hyundai

Az Ioniq első saját modellje egy alsó-középkategóriás szabadidő-autó, az Ioniq 5 lesz, amelynek 2021 elején lesz a világpremierje. Alapját az a 45 Concept elektromos tanulmány adja, amely a 2019-es Frankfurti Autószalonon mutatkozott be, a Hyundai legelső koncepcióautója, a Giorgetto Giugoaro által 1974-ben tervezett Pony Coupé előtti tisztelgésként.

Hyundai Pony Coupé Concept (1974)Forrás: Hyundai

Nevében a 45 nemcsak az előd (amely az első önállóan tervezett dél-korai szériaautó volt) korára, de az első és a hátsó szélvédők dőlésszögére is utalt. A retrós megjelénésű tanulmányautó tervezői a múltból merített ihletet ötvözték az olyan új megoldásokkal, mint a pixeles LED fényszórók és hátsó lámpák, amelyek nyitáskor és záráskor egyedülálló fényjátékot mutatnak be.

Pixeles LED lámpák jelentik majd a formai kapcsolódást a három Ioniq modell közöttForrás: Hyundai

Ez stíluselem a többi Ioniq modellen is visszaköszön majd, de ezt leszámítva igencsak eltérő egyéniségek lesznek. A 45 egymással szembe nyíló ajtajait és B-oszlop nélküli kialakítását hagyományos ajtókra és karosszériára cserélik a szériaváltozaton, de a jellegzetes külső vonások állítólag megmaradnak, és a beltérben is megtartanak valamit a nappalikra emlékeztető, barátságos atmoszférából.

Ioniq 6

A Prophecy tanulmány formáját a 30-as évek áramvonalas repülői inspiráltákForrás: Hyundai

A második Ioniq modell az idén márciusban bemutatott Hyundai Prophecy elektromos tanulmányautóra épül, amely a 45-össel ellentétben nem szögletes és magas, hanem lekerekített , lágy vonalvezetésű és lapos, hogy minél kisebb legyen a légellenállása.

Sokaknak a Porsche 911 ugrott be róla első látásra, amit a rövid túlnyúlások is erősítenek.Forrás: Hyundai

A lendületes vonalvezetésű sportszedán szériaváltozata Ioniq 6 néven 2022-től lesz megvásárolható. Biztosra vehetjük, hogy a tanulmánnyal ellentétben a szériaváltozatból nem marad majd ki a kormánykerék, és nem két joystick-kel kell majd vezetni.

A Prophecy tanulmányt már önvezetőnek álmodták meg, de az Ionity 6 eleinte még biztos, hogy kormánykerékkel készül majdForrás: Hyundai

Ioniq 7

Majd 2023-ban lép színre a legnagyobb és legdrágább Ioniq, a 7 nevű SUV, amelynek tanulmány változatára még várnunk kell. Egyelőre csak annyit tudunk a kinézetéről, amennyi az Ioniq márka indulása miatt kiadott két gyári grafikán lászik.

Nem hasonlítanak egymásra, pedig azonos technikára épülnekForrás: Hyundai

2025-ös stratégia

A Hyundai-csoport (a Kiával együtt) a közelmúltban bejelentette, hogy 2025-re csoportszinten egymillió tisztán elektromos kocsit kíván eladni, és 10 százalékos részesedést elérve a globális EV-piac vezető szereplőjévé válna.

A Hyundai az Ioniq márka bevezetésének tiszteletére július 31-én, a London Eye hivatalos újranyitásának előestéjén gigantikus Q betűvé alakította át az ikonikus óriáskereketForrás: Hyundai

A 2025-re az alternatív hajtású járművek globális piacának harmadik legnagyobb szereplőjeként a Hyundai az üzemanyagcellás (FCEV) járműveken felül 560 ezer tisztán elektromos kocsi értékesítését tervezi, ami a koreai gyártó összes tavalyi eladásának nagyjából a 10 százalékával ér fel.