A közúti engedéllyel rendelkező One hipersportkocsi első példányait jövőre kapják meg a szerencsés kiválasztottak.

A dizájn alig változott a tanulmányautóhoz képestForrás: Daimler AG

A Mercedes sportrészlege, az AMG végre hivatalos információkat közölt a fejlesztés alatt álló One-ról, amely tanulmányautó formájában, Project One néven a 2017-es Frankfurti Autószalonon mutatkozott be. Nem véletlenül volt az akkori díszbemutató (helyszíni tudósítás itt) vendége Lewis Hamilton, a hipersportautó ugyanis annak a Forma-1-es versenygépnek köszönheti hibrid erőforrását, amellyel a brit pilóta 2017-ben a harmadik világbajnoki címét szerezte.

Az 1,6 literes V6-os turbómotor a hibrid rendszerrel kiegészítve az összkerékhajtású utcai sportautóban is több mint 1000 lóerőt tud majd leadni. Három éve azt mondták a bemutatón, hogy a Project One végsebessége 350 km/óra, és 0-200 km/órára 6 másodperc alatt tud felgyorsulni.

Aktív aerodinamikai elemek adnak majd hihetetlen leszorítóerőt a kanyarokbanForrás: Daimler AG

Eredetileg 2019-ben kellett volna az első példányokat leszállítani a szerencsés, kiválasztott vásárlóknak, de a Mercedesnek a fejlesztés során gondjai adódtak azzal, hogy a versenymotor emisszióját az utcai modellekre vonatkozó szabályokhoz igazítsák. Sok munkába telt, amíg elérték, hogy a kötelező részecskeszűrő beépítése ellenére is hozza a motor a beígért hihetetlen teljesítményt. Szintén komoly gondot okozott az AMG mérnökeinek, hogy a versenymotor 5000-es fordulatszámú alapjáratát 1200-ra csökkentsék.

Kétszázra hat másodperc alatt - nem sok ellenfele lesz gyorsulásbanForrás: Daimler AG

Nemrég a Mercedes sajtóközleményt adott ki arról, hogy elkezdődött a One dinamikus tesztelése, elsőként az autógyár Immendingenben található próbapályáján, ami után a Nürburgringre mennek, ahol megdöntenék vele az utcai autók 6:44,97-es körrekordját, amelyet a Lamborghini Aventador tart. Az is cél, hogy a hajtáslánc tökéletesen megbízhatóan működjön hétköznapi használat során is, és, hogy a kocsi 25 kilométert tisztán elektromos hajtással is képes legyen megtenni. Ezzel egyébként Magyarországon már éppen jogosult lenne a zöld rendszám használatára.

Nagy kérdés, hogy a Forma-1-es eredetű motor élettartama hány kilométer leszForrás: Daimler AG

A Mercedes-AMG One-ból mindössze 275 darab gyártását tervezik, a 800 millió forintba kerülő autó összes példányát már rég elkapkodták.