A rejtett fényszórók különleges megjelenést kölcsönöznek az új Hyundai Tucsonnak, amely kapható lesz hibrid, plug-in hibrid, valamint lágy hibrid kivitelben is.

Nagyon jól mutatnak a hűtőmaszkba integrált LED fényszórókForrás: Hyundai

2004-es bevezetése óta a Hyundai Tucson több mint hétmillió példányban talált gazdára világszerte, ebből 1,4 milliót Európában adtak el. A vadonatúj, negyedik generáció elődjénél 20 mm-rel hosszabb (kereken 4500 mm), 15 mm-rel szélesebb, a tengelytávja is 10 mm-rel nőtt, a hátsó lábtér 26 mm-rel nőtt meg. A csomagtartó a választott kiviteltől és hajtáslánctól függően 546-620 literes lehet.

Az első Hyundai, amely a hátsó légterelő mögött megbúvó, rejtett hátsó ablaktörlőt kapottForrás: Hyundai

Különleges látványt nyújt a kocsi orra, mivel lekapcsolt világítással úgy tűnik, mintha sötét, geometrikus mintázat borítaná; ilyenkor nem lehet megkülönböztetni egymástól a hűtőmaszkot és a LED-es nappali fényeket, amelyek beleolvadnak a rácsba. Oldalt az éles vonalakkal megrajzolt élek és sárvédő-szélesítések, hátul pedig a karakteres LED lámpák és a háromdimenziós hatást erősítő lökhárítók, valamint a D-oszlopok krómozott díszbetétei vonják magukra a figyelmet. 

Nagy képernyő, kevés gomb

Belül egy 10,25 colos érintőképernyő trónol a középkonzol tetején. A Hyundai tervezői a letisztult dizájn érdekében lemondtak a nyomógombokról és kapcsolókról: az audiorendszer és navigációs funkciók, továbbá a fűtés, a szellőzés és a légkondicionálás mind az érintőképernyőn keresztül vezérelhető.

Újdonság az első központi légzsák, amely megakadályozza, hogy a vezető balesetben összeütközzön első utasávalForrás: Hyundai

A Tucsont felszerelték Multi-Air Mode technológiával is, ami azt jelenti, hogy közvetlen és indirekt légbeömlő nyílásokkal dolgozik a szellőzés. Mivel a levegő a speciális eloszlatás révén nem éri közvetlenül az utasokat, és lágyabbá válik a befúvás, és a klímára érzékenyek is örülhetnek. Ezen kívül szellőztetett első, illetve fűthető első és hátsó ülések teszik komfortosabbá az utazást.

A Tucson az első SUV a Hyundai kínálatában, amelyet a koreai gyártó új 'érzéki sportosság' formanyelve szerint terveztek megForrás: Hyundai

Kétféle felfüggesztéssel lesz rendelhető a Tucson, adaptív vagy hagyományos, passzív lengéscsillapítókkal. Hátul minden változat többlengőkaros, független felfüggesztéseket hord, a kerekek 17, 18, vagy 19 colosak lehetnek. Az automata sebességváltóval szerelt, összkerekes hibrid modellváltozatokon elérhető az új Terrain Mode terepüzemmód-választó, amely a hagyományos menetprogramok mellett három további terepes üzemmódot (sár, homok és hó) kínál, amelyek a nyomatékelosztásra is hatással vannak.

Háromféle hibrid hajtással

Háromféle villamosított hajtáslánccal, kétféle belső égésű motorral, valamint négyféle sebességváltóval lesz rendelhető a koreai SUV. Az „öntöltő" hibridben az új 1,6-os turbómotort egy 60 lóerős villanymotorral kombinálják, az összteljesítmény így 230 lóerő. A motorhoz hatfokozatú automata váltó csatlakozik, a rendszer első- és összkerékhajtással egyaránt elérhető.

Merészek és látványosak a sárvédőszélesítések, a tető kupésan lejtForrás: Hyundai

A 48 voltos lágy hibrid technológia elérhető az 1,6-os turbómotorral (150 és 180 lóerővel) valamint az 1,6-os dízellel, 136 lóerővel is, az utóbbi két esetben akár összkerékhajtással is kombinálva. Alapáron jár hozzájuk a hatfokozatú intelligens manuális váltó (elektromosan vezérelt „by wire" kuplunggal), de rendelhető hétfokozatú duplakuplungos automata is.

Dizájn szempontból nagy előrelépés a konzervatív megjelenésű elődhöz képestForrás: Hyundai

Magyarországon a legnagyobb népszerűségre az 1,6-os benzinmotor 150 lóerős kivitele hibrid rendszer nélkül, fronthajtással, hatfokozatú kézi váltóval számíthat. Az 1,6 literes dízel 115 lóerős kivitele is jól fogyhat majd, szintén hatfokozatú kézi váltóval és elsőkerék-meghajtással.

Zöld rendszámmal is

A vadonatúj Tucson első példányai 2020 végén jelennek meg a Hyundai kereskedésekben. A bemutató után egy éven belül a 265 lóerős, zöld rendszámos plug-in hibrid is elérhető lesz. Ez a változat az öntöltő hibridre épül, de erősebb motorokat és nagyobb akkut kap.

A hátsó, üvegből készült Hyundai logó háromdimenziósnak tűnik, ám valójában nem emelkedik ki a hátsó szélvédő felületébőlForrás: Hyundai

Az immár globális modellé vált Tucsont a Hyundai számos üzemében gyártani fogják, köztük Nošovicében, Csehországban, ahol a típus előző két generációja is készült. Minden Hyundai-hoz, így a Tucsonhoz is jár az ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garancia.