Autóbaleset után tételesen ellenőrizni kell, mit fizet ki a károkozó biztosítója. Lehetnek olyan esetek, amikor százezrek múlhatnak ezen.

A Vezess olvasója kért jogi tanácsot azzal kapcsolatban, hogy tavaly ősszel, egy hónapos lízingelt autójával balesetet szenvedett. Nem ő hibázott, a károkozó biztosítója pedig gyorsan pörgette az ügyet, januárban már át is utalta a kártérítést a meghatalmazott javító részére.

Csakhogy értékcsökkenésről és annak kompenzálásáról nem esett szó. A vétlen autós arra a kérdésre kért választ, hogy lízingelt autó esetén a gépjárműben keletkezett értékcsökkenés összege a fenntartónak (vagyis az autó használójának) vagy a lízinget nyújtó banknak jár? Ha pedig a fenntartónak, hogyan kell beadni erre az igényt?

A D.A.S. Jogszerviz válasza alapján ebben az esetben jelentős összegű értékcsökkenés megállapítására van lehetőség, ami a kár része, külön kérés nélkül is ki kellene számítania a biztosítónak, és meg is kellene fizetnie. 

A lízingszerződés miatt ugyan a gépjármű nem a fenntartó tulajdona, de ez nem akadálya az eljárásnak. Először is egyezségre kell jutni a biztosítóval az értékcsökkenés összegéről, első körben nyugodtan kérhető saját névre a kifizetés. Ha ezt a biztosító nem teljesíti, lehet kérvényezni azt is, hogy utaljanak a lízingcégnek. Ezzel az összeggel a lízingcég el fog számolni, és ennyivel csökkenni fog a fennálló tartozás, de kérelem alapján arra is van lehetőség, hogy az összeget továbbutalják a fenntartónak.

Több százezer forintot ne hagyjanak a károkozó biztosítójának a zsebében" - tanácsolta a D.A.S. szakértője.