40 éve tűnt el a kereskedőktől a Toyota szerencsehozó malaca

Tulajdonképpen megtiszteltetés, ha egy autóról becenevén emlékezik meg az utókor – függetlenül attól, hogy az hízelgő-e vagy sem. Ilyen volt a Toyota Land Cruiser 55 (más néven J50-széria), amelyet sajátos arányainak, valamint egyedi orrkialakításának köszönhetően úgy ismerünk: a Vasdisznó. Való igaz, az 1967 és 1980 közt gyártott SUV-felmenő keményen tudott csörtetni terepen.

A babona szerint újévkor sertéshúst kell enni, mert a disznó kitúrja a szerencsét. A Toyota mérnökeinek azonban nem megsütötték a malacot, hanem megépítették vasból - és évtizedes sikersorozatot alapoztak meg vele.

Még a hatvanas évek elején kezdődött a történet, ekkor mutatták be a J40 szériát,

az első „modern" Land Cruisert, amely megalapozta a típus legendáját. A négyféle tengelytávval gyártott modellt a legkülönfélébb felépítményekkel kínálták, a pickuptól kezdve a haszonjárműveken át a nyitott terepjárókig, és akkor még nem beszéltünk a számtalan egyedi átépítésről, amelyeket egyszerű, de robusztus technikájával a végletekig támogatott a modell.

Személyautósabb terepjáró kell Amerikának

Aztán a kereskedőktől kapott visszajelzésekből kiderült, hogy a zárt karosszériás, négy oldalajtós, több üléssoros kivitelt (J45) előszeretettel vásárolja egy váratlan, új ügyfélkör: egyre több családos vevő érdeklődött a tágas, megbízható, robusztus utasszállító variáns, mint a kombi személyautók sokoldalúbb alternatívája iránt. Az ő kedvükért született meg 1967-ben az FJ55 (avagy J50-széria), amely a kor aerodinamikai divatját igyekezett ötvözni a személyautókhoz szokott vásárlók ízlésével és a J40-es akkor már ikonikus, ezért megkerülhetetlen megjelenésével.

Az utóbbitól eredő, összehúzott fényszórók krómkeretet kaptak, a különálló sárvédőt az akkoriban divatba jövő, integrált doblemezzel váltották ki, a J45-től megörökölt, kétszínű fényezést pedig talán az Egyesült Államokban még ekkor is közkedvelt faborítású oldallemezek japán újraértelmezésének szánta a Toyota.

Megnövelték a tengelytávot is a kényelem és a stabilitás érdekében,

a tágasabb fejtér kedvéért magasabb ett az autó. A karosszéria viszont majdnem ugyanolyan keskeny maradt, mint a J45-ösé. Képzeljünk el egy Yaris szélességű RAV4-est, és már látjuk is magunk előtt az FJ55-öst.

Ehhez társult a „mosolygós" lökhárító, a középen ülő két „orrlyuk" (igen, ez esetben a fényszórókra nem szempárként tekintett a közönség), no meg a motorházfedél hosszú, elkeskenyedő „orrnyerge", és már készen is volt a becenév. Hogy az észak-amerikai piacon használatos moose, azaz jávorszarvas elnevezést miért kapta az összkerékhajtású FJ55, nem tudjuk, az iron pig megszólítás azonban kifejezetten találónak bizonyult a karakteres és szerethető, ám közel sem hétköznapi autóra.

Lenyitható hátfal, dönthető ülés és hat henger

A Land Cruiser későbbi komfortorientált vonalának első képviselője mindazonáltal nem csupán stílusában tért el az alapját adó J45-ös sorozattól, ez volt az első olyan Land Cruiser, amelynek alváza zárt szelvényekből készült. Egy másik fontos újdonsággal az orr ellenpólusánál találkozhattunk: míg a J40 oldalra nyíló hátfala után a J45 vízszintesen osztott, lefelé és felfelé nyitható kialakítást kapott, addig az FJ55 lenyitható hátfallal és motorosan lehúzható, keret nélküli hátsó szélvédővel került forgalomba. Ugyanezt a receptet alkalmazta évtizedekkel később a Toyota 4Runner is.

Alternatívája is volt ennek a megoldásnak: a középen függőlegesen osztott furgonajtó – ezt leginkább az magyarázza, hogy Japánban mindenekelőtt haszonjárműként forgalmazták a J50-szériát.

A hátsó üléspadot mindkét esetben teljesen vízszintesbe lehetett fektetni,

ilyenkor teljes értékű, fémborítású raktérpadló várta a szállítmányt. Nemcsak első volt a Vasdisznó, de sok mindenben az utolsó is. Utódja, a J60 már olyan kényelmi funkciókkal indította el a nemessé válás útján a Land Cruiser dinasztiát, mint a klímaberendezés, a szervokormány vagy az elektronikus befecskendezés.

Végül negyven évvel ezelőtt állt le a Vasdisznó gyártása, utolsó darabjait 1980 telén adták el a kereskedők. Pont olyan messze állt a J40-estől, mint tőle a J60 – igazi köztes modell volt, amely már nem spártai, de még nem fényűző; már nem archaikus, de még nem modern. Alighanem épp ezért sokkal kevésbé ismert és pláne kevésbé keresett, mint bármelyik utóda. Pont ez teszi tökéletes választássá az olyan veteránrajongók számára, akik nem vágynak a sablonos megoldásokra, hanem értékelik a szokatlan külső alatt lakó masszív tereptechnikát és a hathengeres OHV-benzinmotort.

Forrás: Smarter Media