Hajmáskéren jártunk, ahol a 2021-es Dakar-ralira készülő Szalay Balázs elvitt minket egy körre azzal a V8-as benzines versenyautóval, amivel a tervek szerint Szaúd-Arábiában is harcba száll. A pilóta nem finomkodott, és akár 150 km/h-ig is felgyorsult a szűk, olykor fákkal körülvett, kátyúkkal és ugratókkal teli útvonalon, néhány, egészen extrém szakaszon is átszáguldva.

Egy átlagember számára ritkán adódik lehetőség, hogy beülhessen egy versenyautóba, arra meg pláne, hogy a tulajdonosa el is vigye egy körre. Az pedig tényleg igazán különleges élmény, ha egy Dakar-ralit is megjárt gépben száguldhatunk egy tapasztalt pilótával a volán mögött. Éppen ezért örültünk a lehetőségnek, hogy beülhettünk a 14-szeres Dakar-induló Szalay Balázs mellé néhány percre a hajmáskéri „tesztpályán”. 

Hajmáskéren ülhettünk be Szalay Balázs autójábaForrás: ADAM Szabo-Jilek/Szabo-Jilek Adam

Amikor megérkeztünk a Veszprém megyei község melletti lőtérre, a pilóta és az autó már készenlétben állt. Utóbbi egyébként egy Opel Grandland X volt, amivel Szalay és navigátora, Bunkoczi László a tavalyi Dakaron beállították az eddigi legjobb eredményüket, azaz a 20. helyet.

A kistestvérhez, vagyis a 2018-ban használt Crossland X-hez hasonlóan most sem az utcai autóra kell gondolni, hiszen a kettő kívülről nézve nyomokban sem emlékeztet egymásra. Persze ez teljesen érthető, hiszen a közutakon használt változat nem lenne alkalmas a versenyzésre, pláne nem a sivatagban.

Némi várakozás után aztán elérkezett a pillanat, és beszállhattunk a gépbe. Már ez a folyamat is kisebb nehézséget okozott, hiszen egyrészt jó magasra fel kellett lépni, másrészt a kocsiban nem volt túl sok hely. Ez pedig még tovább csökkent, miután segítettek bekapcsolni a biztonsági övet. A pilóta már a helyén ült, és készen állta arra, hogy elkalauzoljon minket egy másik világba. 

Már az első pillanattól érezni lehetett, hogy különleges élményben lesz részünk. Szép hangja van a V8-as benzinmotornakForrás: Szabó-Jilek Ádám

Az ember már akkor érzékelte, hogy itt valami különleges van készülőben, amikor a 6,2 literes, szűkítővel 380 lóerős teljesítményre képes V8-as motor felbőgött, a tempó pedig rohamosan növekedett, a gyorsulás akkor is az ülésbe préselte volna az utast, ha az öv ezt egyébként nem teszi meg.

Az első féktávnál aztán megtapasztaltuk, hogy a lassulás is sokkal nagyobb mértékű, mint amilyet megszoktunk, amire persze lehetett számítani, de még így is meglepetésszerűen érte az embert. Aztán persze hozzá lehetett szokni, de a fejünket azért érdemes volt nekitámasztani az ülésnek, különben a fizika törvényeinek prédájává válik, ami egyrészt nem túl kényelmes, másrészt nem is teljesen veszélytelen.

Nem sokkal később beértünk az erdőbe, ahol aztán még kevesebb hely és lehetőség volt a hibázásra. Erről azonban szó sem volt, és bár az elején nehéz volt ép ésszel felfogni, hogy az autó hogyan nem borul fel az óriási tempóban történő irányváltások következtében, 1-2 perc után elmúlt a félelemérzet, és mind a gépben, mind a sofőrben tökéletesen megbíztunk. Az autó elképesztően stabil volt, többek között a 805 milliméteres átmérőjű a BF Goodrich All Terain gumik tapadásának köszönhetően. 

Hiába a tempós kanyarok, az autó egyensúlya végig remek voltForrás: Szabó-Jilek Ádám

Maga a terep egyébként nem volt kíméletes, hiszen kátyúkból és ugratókból sem volt hiány. A 25 centiméteres rugóútnak köszönhetően azonban a 2100 kilogrammos szörnyetegnek nem esett baja, és még a benne ülők sem ütötték meg magukat.

Az is szembetűnő volt, hogy Szalay úgy ismerte ezt a terepet, mint a tenyerét, és bármilyen úton magabiztosan hajtott át, mivel mindig tudta, hogy mi következik. A legrémisztőbb (bár valójában megijedni sem volt idő, annyira gyorsan történt) egy köves lejtő volt, ahol egy normál autót vezető sofőr általában megkéri az utasait, hogy szálljanak ki, ő pedig a lehető legóvatosabban próbálja meg abszolválni a kihívást. A Grandlandnak azonban ez meg sem kottyant, pilótája pedig ezen a szakaszon is gondolkodás nélkül végighajtott.

Azonban hiába az óriási tapasztalat, az időjárás vitt némi ismeretlen tényezőt a pályába. Az előző napokban ugyanis esett az eső, a talaj pedig nem mindenhol száradt fel. Ennek következtében a víz és a sár olykor felfröccsent a szélvédőre, emiatt pedig az ablaktörlőt rendszeresen, ám változó intenzitással kellett használni. A pilótát azonban ez sem késztette lassításra. 

Az eső nyomai néhol még megmaradtakForrás: Szabó-Jilek Ádám

Egy ehhez hasonló kaland során sokan elveszítik a tér- és időérzéküket, így nem csoda, hogy velünk is ez történt. Már régen nem tudtuk, hogy merre járunk, amíg meg nem láttuk az út mellett várakozókat. Ami az időt illeti, az indulástól egészen a megérkezésig körülbelül 10 perc telhetett el, de ez inkább csak utólag tudatosult.

A kiszállás előtt feltettük azt a kérdést, ami alighanem a legtöbbekben felmerülne egy ilyen élmény után: a maximálishoz képest hány százalékos tempóban autóztunk? A válasz nyolcvan volt, később pedig azt is megtudtuk, hogy körülbelül 150 km/h-ig gyorsultunk fel. A honlapon 180-at tüntet fel végsebességként, de Szalay elárulta, „tud az 200-at is”. Idáig nem mentünk el, de így sem érheti szó a ház elejét, hiszen páratlan kalandban volt részünk. Ami biztos, hogy ezek után el sem tudjuk képzelni, hogy Bunkoczi, vagy bármelyik másik navigátor hogyan képes ellátni a feladatát.

Ezek után azt gondolhatnánk, hogy kaptunk egy kis ízelítőt a Dakarból, persze tényleg csak minimálisat, hiszen a részvevőknek ennél nagyságrendekkel többet kell megtenniük. Szalay azonban kijelentette, hogy ez teljesen más világ az immár Szaúd-Arábiában rendezett legendás versenyhez képest. 

A sivatagi versenyzés még ehhez képest is teljesen más világForrás: Szabó-Jilek Ádám

„Az az igazság, hogy ez a sivatagi versenyzéshez egyáltalán nem hasonlít, mivel ott nem ilyen terepek vannak, viszont a régi, afrikai Dakar első, marokkói szakaszán általában ehhez hasonló köves, murvás utakon mentünk. Akkor nagyrészt ilyen volt a terep. A sivatagi felkészülésre ez azért nem tökéletes, de arra igen, hogy az ember érezze az autót és kijöjjenek az esetleges hibák.”

Az idei Dakaron Szalayék pénzügyi gondok miatt nem tudtak részt venni, de jövőre úgy készülnek, hogy ők is kipróbálják magukat a szaúd-arábiai sivatagban. A 2020-as versenyen az indulóknak közel 7900 km-t kellett megtenniük, ebben a tekintetben várhatóan a következő évben sem lesz nagy az eltérés. A hatalmas távolság és a nehéz terep ellenére viszont a motornak ki kell bírnia a terhelést, és a hatsebességes szekvenciális váltót is csak egyszer lehet cserélni.

„Ezeket a motorokat tízezer kilométerre tervezték, úgyhogy általában egy Dakart azért kibír, és a szabályok szerint nem is szabad cserélni – magyarázta az 55 éves pilóta. – A motor le van plombálva, ahhoz nem lehet nyúlni, a hengerfej feletti alkatrészeket viszont már lehet cserélni. A motorhoz nagyon nehéz hozzányúlni egy versenyen, pláne a sivatagban, ahol fúj a szél, illetve rengeteg por és homok van. Ami a váltót illeti, azt féltávnál cseréljük.” 

A motornak nagyon sokat kell kibírniaForrás: Szabó-Jilek Ádám

Visszatérve a jövőből a jelenbe, pontosabban a közelmúltba, nekünk még szerencsénk volt, hiszen a teljes pályát használhattuk. Nem sokkal később viszont a közelben megkezdődött egy katonai gyakorlat, ezért onnantól kezdve az útnak egy bizonyos részére nem lehetett ráhajtani. Persze az élmény még így is egyedülálló lehetett, de azért mi örülünk, hogy a lehető legtöbbet megkaptuk ettől a lehetőségtől.