Van, ahol még tart a szabadtéri mulatság - Mini Cooper S Cabrio Sidewalk teszt

Mini Cooper S teszt

Lenyitott tetővel, lobogó hajjal falni a kilométereket, hallgatni az alagutakban zengő kipufogót, átélni a természet közelségét. A hatvanas években csúcsra ért a kabriózás és a „dolce vita" érzés, aztán a biztonsági előírások miatt zárórát rendeltek el a gyártók. Két-három évtizeddel később eljött ugyan a műfaj reneszánsza, de ma paradox módon maguk a vevők akarnak klimatizált, UV-sugártól óvó, erődszerű kocsikkal járni. Így fordulhatott elő, hogy a Mini lett a legolcsóbb teljes értékű kabrió, bár az igazi hedonisták nem a fapados, hanem a 193 lóerős Sidewalk-kivitelt választják - amíg lehet.

Vajon minek van nagyobb esélye egy átlagautósnál: annak, hogy egy napsütéses délutánon nyitott tetővel gurul haza a munkahelyéről, vagy annak, hogy sáros földúton, murvás kaptatón csatangol a természetben? Nyilván előbbi a valószínűbb eset, a vevők többsége mégis a biztonságérzetet adó SUV-okba akar ülni, miközben a megfizethető (Opel, Renault, Ford stb.) kabriók lényegében kihaltak, csak a prémiummárkák tartanak ilyeneket a kínálatukban. Maradt ugyan pár félig lenyitható tetejű szerzet, mint például a Fiat 500C, de az igazi széllel bélelt autókat tízmillió forint alatt kár keresni.

Kívül-belül dúl a retró, de van önálló karaktere

Szerencsére akad két kivétel, a kétüléses, szűretlen vezetési élményt kínáló Mazda MX-5, és cikkünk főhőse, a Mini Cabrio, a retró dizájn mellett jobb hétköznapi használhatósággal. Maga az alapforma a 2004-ben bemutatott első remake-széria óta alapjaiban nem változott, részleteiben viszont igen: nagyobbak lettek a hátsó lámpák,

a korábbinál magasabb és jobban előrenyúló orr a gyalogosvédelmi előírások hozadéka,

egyértelmű pozitívumként pedig eltűntek az akasztófülre emlékeztető csövek a hátsó ülések mögül – az újban borulásnál már automatikusan pattan fel egy bukókeret.

Szubjektív, ki mit gondol az összhatásról, mindenesetre a részletek tovább finomodtak a tavalyelőtti modellfrissítésnél, még jobban személyre szabható lett a Mini, és sötétedés után nagy show-t tud előadni: az első lámpában LED-karika, a hátsóban angol származására büszkén union jack világít, kiszálláskor márkaemblémát vetít a földre. Fontosabb azonban, fényes nappal kevésbé tűnik női autónak, különösen a tesztelt Sidewalk limitált széria gyönyörű kékeszöld színben és 17 colos polírozott felniken, a motorháztetőre pedig bazári fehér helyett szürkés gyorsítócsíkok kerültek.

Odabent is maradt a jól ismert műszerfalforma, az Alec Issigonis-féle Mini ősmodellre emlékeztető középső levesestányérral, amiben már jó pár éve nem a kilométeróra lakik, hanem az infotainment nem éppen előnyös formájú érintőképernyője, de legalább nincs feltétlenül tele zsíros ujjnyomokkal: a rendszert a kézifék melletti vezérlőtárcsáról is lehet irányítani. Abból a szempontból is a régi iskolát képviseli, hogy

a legtöbb funkciót gombokkal, vagy ami még jobb, míves fém billenőkapcsolókal lehet vezérelni

– nekem ez a megoldás szimpatikusabb, mint a modern autók tabletjeinek menüjében barangolni.

Egy Polóhoz képest szűk, egy MX-5höz képest tágas

Ha nem is az ergonómia csúcsa, a korábbi modellek kezelőszervkáoszát sikerült felszámolni, így jól együtt lehet élni a Minivel; nyár végi gyártástól pedig a kormányoszlop fölé analóg helyett már az elektromos SE-modellekből ismerős digitális műszeregység kerül. A középkonzol wurlitzer-szerű formájára még egy lapáttal rátesz a levesestányér szélén végigfutó hangulatfény (például a klímát hidegebbre állítva kék, melegebbre pedig piros színűre vált), emellett KITT is elszégyellné magát, sőt, a Sidewalk-szériában az anyósülés előtti dekorbetét háromszögei is pislákolnak sötétben.

Meg kell említenünk a jó általános minőségérzetet, de azt is, hogy a bő 3,8 méteresre hizlalt kisautó helykínálatában nem kell csodákat várni. Szerencsére elöl kényelmesen el lehet férni a kihúzható combtámaszos, jó oldaltartású ülésekben, amelyeket kék szegélyes és sárgászöld kontrasztvarrású bőrhuzat borít:

akárcsak a külsőhöz, úgy a belsőhöz is remek ízléssel nyúltak a Sidewalk tervezői.

Hátul már kevésbé rózsás a helyzet, meglehetősen szűk a hely, leginkább gyereket, kutyát vagy csomagot érdemes itt elhelyezni, de még így is megkettőzött praktikumot nyújt az MX-5-höz képest.

Akad egy sajátosság, amiben csak a Cabriók hasonlítanak az eladási listákon, rali VB-n és Mr. Bean-epizódokban emlékezeteset alakító ős-Minikre: alsó zsanérozású, vagyis lefelé nyílik a csomagtér fedele, legfeljebb 80 kilós testsúlyúak akár üldögélhetnek is rajta. Alapesetben mindössze 160 literes (zárt vászontetőnél valamivel nagyobb), rosszul kihasználható üreghez lehet így hozzáférni, de a lehajtható hátsó üléssel legalább egy dohányzóasztalkát haza lehet szállítani a bútorboltból. Felejtős persze a Cooper S-hez a vonóhorog, viszont gyári extraként kapható hátfalra rögzíthető bringatartó.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!