A barátjára akarta kenni a halálos salgótarjáni gázolást, kilenc évet kapott

gázol
Vágólapra másolva!
A Salgótarjáni Járásbíróság első fokon kilenc év börtönre ítélte azt a 41 éves salgótarjáni férfit, aki 2020 januárjában ittasan halálra gázolt egy fiatal nőt, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről, később pedig barátjára fogta a baleset okozását.
Vágólapra másolva!

A férfi – akit 2002-ben ittas vezetés miatt egy évre eltiltottak a járművezetéstől, de mivel utánképzési kötelezettségét nem teljesítette, így

érvényes vezetői engedéllyel azóta nem rendelkezett

– 2020. január 17-én este 6 óra körül Salgótarján lakott területén ittas állapotban vezette tehergépkocsiját a Rákóczi úton, mintegy 70 km/h sebességgel.

A menetirány szerinti bal oldalról egy 24 éves nő akart átkelni az úttesten, akit a férfi az ittassága miatt nem vett észre. A járműve jobb első részével fékezés és irányváltás nélkül elütötte a nőt, aki addigra már 10 métert megtett az úttesten.

A nő azonnal meghalt.

Forrás: Police.hu

A baleset után a férfi nem állt meg, holott a jármű szélvédője is betört. Nem győződött meg arról, hogy a gyalogos megsérült-e, illetve segítségnyújtásra szorul-e, ehelyett azért, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás alól kibújjon, egy parkolóba hajtott.

A férfi néhány perc múlva gyalog visszament a helyszínre, ahol a rendőröknek valótlanul azt adta elő, hogy

a balesetkor ő utasként tartózkodott a gépjárműben, és azt egy barátja vezette, aki elszaladt.

A férfit meg is nevezte, akit e vallomása alapján őrizetbe is vettek, majd a beszerzett bizonyítékok alapján két nap múlva szabadon engedték.

A Salgótarjáni Járásbíróság

a megbánás csíráját sem mutató vádlottat az ügyészi indítvánnyal egyezően mondta ki bűnösnek, és kilenc év börtönbüntetésre,

tíz év közügyektől eltiltásra, továbbá végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a közel félmillió forintra rúgó bűnügyi költségek megfizetésére is.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője pedig felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.