Elindult az olcsó elektromos Dacia hazai eladása, hihetetlen, mi történt még aznap

Dacia Spring
Vágólapra másolva!
Órák alatt elkapkodták a Dacia olcsó villanyautóját a magyar vásárlók.
Vágólapra másolva!

Néhány óra alatt elfogyott a Magyarországra szánt Dacia Spring-készlet, pedig a modellt hivatalosan még be sem mutatták.

Százezer forintos foglaló befizetésével száz autót lehetett lefoglalni

úgy, hogy az árat és a műszaki adatokat csak október 15-én jelentik be.

Forrás: Dacia

Péntek reggel nyitották meg a kínai Renault City K-ZE Dacia-emblémával ellátott európai modelljének hazai előrendelését, de

aki délutánra hagyta a megrendelést, annak már nem jutott az autóból

- írta a Villanyautosok.hu az érdeklődők beszámolóira hivatkozva.

Egy másik elektromos autóból is elfogytak már a hazai készletek: a Skoda ENYAQ EV-t is százezer forintért lehetett lefoglalózni, ám a Skoda honlapján már nem elérhető a modell.