Fekete bárányt faragtak a plázajáróból - Ford Puma ST menetpróba

Három henger, 200 lóerő és egy halálsikoly a dombtetőn. A Ford Pumát már ismerjük, de az ST változat eddig váratott magára. Végre egy autó, amivel jó gyorsan menni – pedig kevesen gondolnák, hogy egy pláza- és ovijáratnak szánt mini SUV nagyot tud alakítani szerpentinen.

A hagyományos kompaktkategória jövője sötétnek tűnik, a kis városi SUV szegmens pedig évről évre nagyobb szeletet hasít ki a tortából. Golfot, Astrát és Focust ugyanis egyre kevesebben választanak (különösen magánvásárlók), most mindenki a városi szabadidő-autó kategóriára fókuszál, gyártók és vásárlók egyaránt. Ezekért a pár centivel megemelt, bunkerszerűre rajzolt autókért jóval többet lehet elkérni, mint az alapjaikat adó kisautókért, vagyis vastagabb rajtuk a profit, a mindennapi városi autós pedig szereti magát magasan és biztonságban tudni, ezért hajlandó megfizetni a felárat.

Ebben a kategóriában (amelyet nálunk a Suzuki Vitara ural) a Ford az eredetileg Dél-Amerikának tervezett Ecosporttal volt jelen, ami szerintem kimeríttette a vizuális környezetszennyezés bűntettét. Egyelőre része a kínálatnak és még néhány szalonban riogatja a vevőket, de már tavaly év végén megjelent a felmentő sereg:

a Pumát kifejezetten európai ízlésre tervezték, és abszolút értékben is igazán szemrevaló lett.

Úgy simul bele a crossover palettába, hogy közben egyértelműen más, erős egyéniség, miközben könnyednek és nagyon mozgékonynak tűnik még álló helyzetben is.

Elölről van benne egy pici Porsche Macan, némi Kia Sportage, a profiljába meg a Mazdákat látom bele, de ezekre hasonlítani nem szégyen, hanem erény. Használhatóságát tekintve a Fiesta és a Focus között van félúton, azoknál 5-6 centivel magasabban. Mindeddig az ST-Line felszereltségben volt a legmenőbb a Puma (sportos optikával, de csak egyliteres, 155 lóerős turbómotorral), idén decemberben viszont kereskedésekbe érkezett a valódi ST csúcsmodell. Egyediek rajta a lökhárítók, a légterelők, fényes fekete a hűtőrács és a diffúzor, na meg persze orrában az 1,5-ös, 200 lóerős motor.

Recaro ülés, kacsaúsztató és avítt kezelőfelület

Sosem kellett félteni a Fordot, ha sportos modellekről van szó, hagyomány náluk a sok lóerős kis- vagy kompakt autó. Az ST (és pláne RS) Focusok közül nem tudok olyat mondani, amit kibírtam volna széles vigyor nélkül vezetni, a Fiesta ST pedig egyértelműen kiemelkedik a kategóriából, ezért nem kis várakozásokkal érkeztem az év sajnos valószínűleg utolsó menetpróbájára. Rövid beszélgetés után kaptam egy kulcsot, és annyit kértek, hogy estig érjek vissza. Felszakítottam a fertőtlenített tesztautó matricáját és beszálltam.

Elöl szépen elférni a formás Recaro-fotelekben, a hátsó traktus viszont szűk, egy átlagos felnőtt mögött már nem igazán kényelmes ide beülni. A belső térben a Ford szerintem soha nem volt igazán erős és a konkurencia azért előrébb tart, erről megint megbizonyosodtam.

A kormányon lévő műanyag gombok például kellemetlen fröccsöntött kis pöckök, a kárpittól sem voltam elájulva.

Összességében sok a gomb, de rend van és pluszpont jár azért, mert nem dugták el a menüben a legfontosabb dolgokat, például a klíma kezelését.

Azért is jók a fizikai gombok, mert fütyültek a mérnökök a fedélzeti menürendszer dizájnjára, 2020-ban már elvárás lenne, hogy legyen valaki, aki a felhasználói élményen is gondolkodik valamennyire. A csomagtér 456 liter, ami elképesztően jó egy ekkora autótól, és bár a Skoda adja el magát ötletes márkának, a Fordnak sem kell a szomszédba menni a kreativitásért. A nemzetközi menetpróbán már megírtuk, mennyi apróság teszi könnyebbé a Puma-tulajok életét, csak egy példa: a csomagtér padlója alatt van egy 80 literes Megabox fantázianevű gödör - az alján egy kihúzható dugóval.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!