Megszületett a jogerős ítélet azzal a sofőrrel szemben, aki az M0-son büntetőfékezett Audi R8-asával. A másik félnek van egy komoly kifogása.

Az Origo is beszámolt arról, hogy 325 ezer forint pénzbüntetést kapott, illetve egy évre eltiltották a vezetéstől azt a sofőrt, aki az M0-son veszélyeztetett egy másik autóst Audi R8-asával. A másik sofőr véleményét is megkérdezték az ügyről.

Az ügy óta többet nézek a visszapillantó tükörbe, mint kellene, főleg, ha a másfél éves kislányomat szállítom" - írta a kamerás autó vezetője a Bpiautosok.hu kérdésére. "Az ítélet részleteit nem ismerem, és nem vagyok jártas az ilyen ügyekben, de mint szereplője ennek az esetnek, kicsit enyhének ítélem meg a bírói döntést."

"Nem a pénzbírság összegével és nem is az eltiltással van problémám, hanem azzal, hogy
egyértelmű az elkövető nyilatkozatából, hogy fel sem fogta, mit művelt. Ez egy mindennapos eset számára." Az Audi vezetője előállításakor nem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek, szerinte ez egy mindennapos szituáció volt." Kihallgatásakor elismerte tettét és sajnálkozását fejezte ki, ugyanakkor hozzátette, a másik sofőr provokálta.

Az ilyen embert, aki hobbiból veszélyezteti mások életét, pszichológiai alkalmassági vizsgálat és gyakorlati KRESZ-oktatás nélkül nem engedném vissza a forgalomba.Végül szeretném megköszönni a Dunakeszi Rendőrkapitányság gyors és szakszerű intézkedését az ügyben."