Meglepő modellekkel bővül az egyik budapesti autómegosztó flottája

Vágólapra másolva!
Közel húsz százalékkal bővíti budapesti flottáját a Share Now autómegosztó. A cég félszáz Fiat 500-ast állít forgalomba.
Vágólapra másolva!

A legelérhetőbb árkategóriában hajt végre flottabővítést a Share Now. Az autómegosztó eddig kizárólag a BMW és a Daimler-csoport márkáira épülő járműparkját

ötven Fiat 500-assal bővíti.

Forrás: Share Now

A városi kisautót

60 forintos percdíjjal kölcsönözhetik az előfizetők, míg egy teljes napra – a benne foglalt 90 km-rel együtt – 11 990 forintért vihető el.

Az alkalmi használók 25 százalékkal magasabb, 79 forintos percdíjjal vehetik igénybe az új modelleket.

A cég hét új zónára terjeszti ki szolgáltatási területét a flottabővítéssel párhuzamosan. Ezek közül kettő, Hűvösvölgy és Mártonhegy a belső zóna része, azaz olyan területek, ahol ingyenesen indíthatók, illetve zárhatók le a bérlések.

Forrás: Share Now

A fennmaradó öt, Csepel, Wekerletelep, Rákoskeresztúr, a Centenáriumi lakótelep és Káposztásmegyer pedig úgynevezett külső zónák. Utóbbiak szigetszerűen helyezkednek el a város külső részein: ezekben a bérlések egyszeri extra díjért zárhatók le és díjmentesen indíthatók, miközben a közösségi autók továbbra is az egész ország területén használhatóak.