Járt utat járatlanért - Harley-Davidson Pan America 1250 Special teszt

Ízlelgessük ezt a mondatot: a Harley-Davidson idéntől már luxus túraendurót is kínál. A legendás márka, amelynek semmi köze volt eddig a műfajhoz, bizony belépett az egyre népszerűbb, elsősorban európai és japán márkák uralta túraenduró piacra. Pontosabban ajtóstól rúgta rá a házat a kategóriára, ahol olyan kispályásnak éppen nem nevezhető szereplők találhatók, mint a BMW GS, a Honda Africa Twin vagy a KTM Super Adventure. Lássuk, hogy sikerült ez a közel sem visszafogott antré.

Annak érdekében, hogy értse a kedves olvasó, milyen horderejű is volt valójában az amerikai Harley-Davidson lépése, egy analógiával élnék. Képzeljük el, ahogy Győzike fellép a Magyar Tudományos Akadémia éves közgyűlésén a pulpitusra, majd - mint az MTA külső tagja -, döbbenetes alapossággal felépített előadást tart nyelvi rekurzióból a hallgatóságnak. Talán nem túlzok, ha azt mondom, ez annyira elképzelhető és reális szituáció, mintha valaki azt mondaná, hogy holnap leszáll saját űrhajójával a Nap felszínén.

Mit is jelentett az előbbi szó?

A rekurzió az a képesség, ami biztosítja, hogy végtelen számú gondolatot fejezzünk ki szavakkal a beszéd képességét használva. Tulajdonképpen az a művelet, ami az emberi nyelv korlátlan kifejező erejéért felelős. Persze ez a szó tudományos értelmében közel sem korlátlan, hiszen a magyar nyelvben például az olyan szomorú szituációra, mint amikor egy szülő túléli a gyermekét, nincs egyetlen kifejezésünk sem.

A Harley azonban mindenki megdöbbenésére felállt arra a bizonyos pulpitusra, majd hangosan a hallgatóság arcába röhögve bemutatta a Pan Americát és annak minden földi jóval feleszerelt változatát, a Pan America Specialt, tesztünk főszereplőjét. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy a kisebb gyermekbetegségek ellenére az amerikai gyártó új modellje egy egész komoly és átgondolt csomag benyomását kelti. Kérdés, hogy ez elég lesz-e a vásárlók elcsábításához.

Ha holnap valaki fellapozza az otthoni szótárát, ott a megosztó kifejezés alatt biztosan a Pan America képét fogja találni.

Nehéz finom szavakkal illetni a formatervet, mert az minden, csak nem harmonikus, ugyanakkor Charles Bronsont sem idealisztikus szépsége miatt szerettük. Azt tehát, hogy a Pan America szép vagy sem, a kedves olvasó egyéni ízlésére bízom. Egy biztos, ezzel a motorral lehetetlen észrevétlenül átsuhanni a városon, tehát lámpalázasok, vagy szégyenlősök ne ezt a modellt válasszák.

Szépség vagy szörnyeteg?

Már a teszt első percétől kezdve az volt az érzésem, mintha egy olyan motoron ülnék, ami elsősorban a Harleyságot tudja és csak másodsorban alkalmas nagy távolságok kényelmes leküzdésére. Három nappal később pedig egyértelmű volt, hogy a szó klasszikus értelmében véve ez nem egy túraendúró Harley génekkel, hanem egy Harley-Davidson túraendurós jellemzőkkel.

Amennyire - számomra - elnagyoltnak tűnik a formaterv, annyira átgondolt a technikai tartalom, és bár ennek a tartalomnak jelentős része több nagynevű beszállítótól érkezik, kevés szerethetőbb motoron ültem az elmúlt évek során. Ennek alapja pedig az előzmény nélküli, friss fejlesztésű 1250-es Revolution Max névre hallgató erőforrás. A két henger pontosan hatvan fokot zár be, tisztelegve a cég hagyományai előtt, ám ezzel le is zárhatjuk a múltba történő utalásokat, mert minden más jellemzőjében kifejezetten modern ez a motor.

A teljesen vízhűtéses blokk, hengerenként négyszelepes, felülvezérelt, hidraulikus állítással. Igaz, teljesítménye nem a legnagyobb a kategóriában, de a Harley sosem a lóerővadászatról volt híres és ez így van jól.

Azonban a 150 lóerő, és a 127 newtonméternyi nyomaték még így is a kategória felső szegmensébe repíti a modellt.

Persze puszta teljesítmény adatok alapján nehéz bármelyik polcon elhelyezni a Pan Americát, egészen addig, amíg fel nem ülünk rá, és nem nyomjuk meg az indító gombot.

Ekkor nyer értelmet mindaz, amit a katalógusadatokból azért már sejteni lehet. A Harley újdonsága ugyanis egy kifejezetten dinamikus, remekül vezethető, alacsony súlypontú túramotor, és nem csak országúton, vagy terepen, de városban is kiválóan terelgethető, szemben például a BMW GS-sel, ami kvázi teherhajóként viselkedik szűk városi forgalomban.

Tömegvonzás

Tudta a Harley is, hogy ha egy világjáró mindenes motort akar piacra dobni, akkor nem lehet ólomsúlyú a modell, 229 kilogrammos üres tömegével egész könnyűnek tekinthető a mezőnyben. (Aki ezt vitatja, annak javaslom, hogy nézzen utána például a Honda Crosstourer tömegadatainak...). Ezt a remek értéket pedig úgy sikerült elérni, hogy a motorblokk egésze teherviselő elem és ehhez kapcsolódik az első és hátsó térhálós segédváz. Ez a megoldás nem csak kisebb tömeget, de kiváló egyenesfutást és kanyarokban abszolút magabiztos viselkedést eredményez.

A kiváló kezelhetőséghez persze elengedhetetlen a jó üléspozíció és a viszonylag kis szélesség is, hogy megfelelő tempóban tudjunk haladni például a kocsisorok között. Mindkettőben szuper a Pan America, na, nem egy KTM-szerű tökéletes ergonómiában ülünk, de az alsó és felső lábszár kilencven fokhoz közeli állapotban pihen, miközben mi gurulunk. A kormány is megfelelően széles, bár nem BMW-sen széles és magas, utóbbi különösen akkor zavaró, ha megpróbálunk kiállni az ülésből - ilyenkor a magasabb motorosoknak kifejezetten zavaró lehet, hogy a kormány túl alacsonyan van, de ez egy magasítóval könnyedén orvosolható.

Gyorsváltó, az vajon mi?

Amiben viszont egész egyszerűen világbajnok a Pan America, az a váltó működési finomsága és a motor hangja. A hatsebességes - viszonylag rövidre áttételezett - váltó egyszerűen tökéletes, nem tudok rá mást mondani. Úgy jár, és olyan kifinomultsággal működik, mintha szuperfejlett földönkívüliek tervezeték volna. Igaz, még opcióban sincs gyorsváltó, ami azért nagy hiányosságnak számít a kategóriában, de egyáltalán nem éreztem hiányát.

Ahogy kapcsolható, amilyen rövid úton jár, és ahogy egyik fokozatból átvált a másikba, az valami álom.

Rágondolok, jelzés szerűen emelem a lábam, és klatty, már ott is van a kívánt fokozat. Hibátlan, imádtam vele minden egyes váltást.

Motoros lélek nem nyugodhat a guruláshoz elengedhetetlenül szükséges hang nélkül, és ezt teljes mértékben megkapjuk a Pan Americától. Az extraként rendelhető Screamin' Eagle dobot gyógyszernek írnám fel rosszkedv vagy szomorúság ellen. Mélyen és öblösen szól, de a járókelők számára sem zavaróan hangos, hiszen nem speed-motorosan harsány ordítással közli a világgal, hogy érkezel. Bódítóan tökéletes frekvencián dolgozik, és még hosszú órák után sem kellemetlen a hangja, a KTM kipufogóit tervező mérnököknek is ajánlanánk figyelmébe.

A cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!