Emlékszem, a szomszéd néni volt egykori társasházunkban az egyetlen lakó, akit senki sem irigyelt az autójáért. Egy Hyundai Atos Prime-mal állt be (mindig csálén) a parkolóba, amely a korabeli Twingókhoz, Pandákhoz, de még Kia Picantókhoz viszonyítva is elég esetlen teremtés volt, keskeny dobozkasztnijával, bamba fényszóróival és jellegtelen formajegyeivel. Ez azonban hidegen hagyta az idős hölgyet, a használtautós szerencsejátékok után egy megbízható új kocsira vágyott, és ezt meg is kapta az Atosban: a saját hibájából lemerült akkut és befagyott kéziféket kivéve sosem volt vele baja.
Ám a Hyundainak be kellett látnia ugyanazt, amit a japán gyártóknak már korábban sikerült: európai piacra nem elég a jó helykihasználás és a kis fogyasztás,
ide kívánatos csomagot kell tervezni. Ennek szellemében készült el 2008-ra az Atos csinosabb utódja, amely az új névadási rendszerbe illeszkedve az i10 nevet kapta, öt évvel később pedig a második generáció még összeszedettebb formatervvel és igényesebb utastérrel állt rajthoz. Napjaink újdonsága a harmadik széria, még attraktívabb külsővel, amit tesztautónknál kék-fekete kontrasztfényezéssel, sötétített üveggel és alufelnivel fűszereztek.
Nyoma sincs már a dobozszerű kialakításnak, a mai divatnak megfelelő ívek és domborítások tagolják a lemezfelületeket, bár érdekesnek csak a C-oszlop kialakítását és a hűtőrács formáját mondanánk – szemből kicsit olyan, mintha egy satuban összenyomott Aston Martin nézne ránk rémülten. Tény, hogy a nemrég tesztelt új i20-ra bátrabb vonalakat húztak, itt egy olyan minit akartak alkotni, ami mindenkinek jó: egyszerre divatos és lágy, de a férfi sofőröknek sem kell magyarázkodni miatta. Egy baki csúszott be, feltűnő a LED-es nappali lámpa és a vetítőlencsés halogén fényszóró színeltérése.
Parkolásnál és a forgalom lyukai közt cikkcakkozva jól jön, hogy a mostani szerény növekedés után is csak 3,67 méter a hossza, így alig nagyobb egy Trabantnál, ugyanakkor a kerekeket amennyire csak lehetett, kitolták a kasztni sarkaiba. Meglepően jó helykínálatot sikerült összehozni, elöl tisztességes méretű, formázású és párnázású ülések fogadnak;
de hátra is be lehet ültetni átlagos magasságú felnőtteket anélkül, hogy embriópózban kéne gubbasztaniuk.
Forgalmi szerint ötszemélyes az i10, de ezt ne vegyük készpénznek, inkább arra jó, hogy megoldja a suli- vagy zsúrjáratok logisztikai gondjait.
Aligha akarnak sokan miniautóval külföldi nyaralásra indulni (már amikor nincs világjárvány), de a hétköznapi rohangálásra megteszi a 256 literes csomagtartó. A variálhatóságot nem vitték túlzásba, csak az ülés háttámlája dönthető, amivel egy elég macerásan áthelyezhető betéttel hozható egy síkba a padló, legalul pedig alapáron csak defektjavító szett lakik. Igazából bőven hozza a kategória átlagát a Hyundai, csak a külön, kézzel fel- és lehajtandó kalaptartója bosszantó – minimális kézügyességgel, két cipőfűzővel és pár műanyag füllel meg lehetne oldani, hogy az ötödik ajtóval együtt felnyíljon.
Magán a beltéren is tetten érhető a törekvés, hogy a mininkél cseppet sem ritka bohóckodás helyett komoly, érett autó benyomását akarták kelteni a tervezők. Ennek jegyében harmonikus a dizájn, és egyúttal remek a funkcionalitás: megemelt félsziget tetejére költöztették a váltókart, kiálló tablet helyett az óracsoporttal közös panelbe integrált érintőképernyőt kap a user (8 colos méretben), a 95 ezer forintos téli csomag részeként pedig a kormánykerék és az ülés is fűthető. Itt még persze analóg műszerek és fizikai gombok járnak, a páváskodás helyett logikus, könnyű használhatósággal.
Ám nem mind arany, ami fénylik, az i10-nél érzethetően minden eurocentet kétszer meggondoltak. A műanyagok betonkemények és olcsó hatásúak, ami nem is annyira a műszerpulton, hanem főleg az ajtóborításoknál zavaró, legalább tenyérnyi szövetbetéttel vagy színes dekorelemmel feldobhatták volna. Hiába lehet tükrözni az amúgy jó használható infotainment rendszerre az okostelefont,
a hifi kiábrándító dobozhangon szól, pedig még feláras hátsó hangszórókat is kaptunk.
Meglepő módon aeroblade helyett ódivatú acélvázas gyári ablaktörlőket használnak, a hátsónak sajnos szakaszos törlése sincsen.
Nem lehetett ugyanakkor takarékoskodni a vezetéssegítő rendszereken: széria a fáradtságfigyelő, a távfényasszisztens, a visszagurulásgátló, a ráfutásgátló rendszer gyalogosfelismeréssel és persze a segélyhívó. Sajnos a mai elvárások miatt aktív sávtartó is belenyúlkál állandóan a kormányzásba, ezt minden elindulás után külön ki kellett kapcsolnom (van legalább jó nagy direktgombja), de akad az i10-ben egy igazán hasznos asszisztens is, amely szól, ha elindult előttünk a kocsisor, és elbambulunk. Adaptív tempomatban és más félönvezető úri huncutságban persze ne is reménykedjünk.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!