Rá sem lehet ismerni a Yaris új nemzedékére, de vajon a típus korábbi vásárlóinak nem lesz-e túl sok ennyi változás? Mindenesetre a kategória legerősebb szívómotorja és egyik legjobb futóműve sokak tetszését el fogja nyerni, és nem csak a hibrid hajtás érdemes a figyelemre.

Már nem aranyos és cuki, hanem sportos és agresszív. Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Csudai Sándor - Origo

A múlt században a Toyota nem számított fontos szereplőnek Európában a kisautó-szegmensben, a felejthető Starletek ugyan legendásak voltak a megbízhatóságukról, de ez kevés volt a piaci sikerhez. Az 1999-ben érkezett Yaris viszont mindent megváltoztatott, az európai igényekre tervezett, Európában (Franciaországban) gyártott kisautó a „kívül kicsi-belül tágas" filozófiájával, üde formájával és szokatlan megoldásaival (digitális műszerfal, sínen tologatható hátsó ülés) letarolta a piacot.

A négy Yaris-nemzedékForrás: Toyota

Nem csak a vevők rajongtak érte, hanem a szakma is: ez volt az első japán autó, ami elnyerte az európai Év Autója díjat, sőt, az egyliteres VVT-i még az Év Motorja díjat is bezsebelte (amikor a díjak több mint felét még dízelek kapták). Az első Yaris népszerűsége még ma is tart: egy ismerősöm nemrég adta el a 20 éves autóját, és arról számolt be, hogy egymásnak adták a kilincset az érdeklődők, és a vevő úgy vitte el a kocsit, hogy előtte ki sem próbálta.

A harmadik Yaris (kék) Classic néven gyártában maradForrás: Toyota

A második és a harmadik Yaris továbbvitte az első koncepcióját, előbbi arról híresült el, hogy első kisautóként kapott 5 csillagos törésteszt-értékelést az Euro NCAP-től, utóbbi pedig arról, hogy meghonosította a hibrid technológiát (nem a lágyat, hanem a teljest) a B-szegmensben. Abban is szokatlan volt a Yaris III, hogy kilenc évig gyártásban maradt a szokásos 6-7-tel szemben, és még az utolsó teljes évében is a Toyota legnépszerűbb modellje volt Európában.

A WRC csapattal fejlesztett, összkerekes GR sportverzió karosszériája abban különbözik ettől a normál Yarisétól, hogy még merevebb, még alacsonyabban van a teteje, mások a lökhárítói és nincsenek hátsó ajtajai (a normál Yarisból már nincs háromajtós)Forrás: Toyota

Hiába volt mindhárom korábbi Yaris generáció sikeres, Toyoda Akio, a Toyota elnöke pár éve bejelentette, hogy a cége nem fog többé unalmas formájú, átlagos vezetési élményt adó autókat gyártani. Ez az ígéret a Yaris esetében komplett filozófiaváltást igényelt, hiszen a praktikus és tágas, egyterű-jellegű Yaris III minden volt, csak izgalmas nem (leszámítva a drága és ritka GRMN sportverziót).

Hosszabb lett a tengelytáv és a motorháztető is, az A-oszlop hátrébb vándoroltFotó: Csudai Sándor - Origo

Megkönnyítette a dolgát az új nemzedék fejlesztésére verbuvált, válogatott mérnökökből álló, a Toyotán belül csak The Compact Car Company-nek becézett csapatnak, hogy már rendelkezésükre állt a negyedik Prius óta minden új Toyotában megtalálható moduláris TNGA építőkészlet, amelyről tudjuk, hogy amibe beleteszik, azt jó lesz vezetni. Ennek oka, hogy úgy tervezték, hogy alacsony tömegközépponttal, mély üléspozícióval és merev szerkezettel jó alapot adjon a kedvező menettulajdonságokhoz.

Hogy néz ki?

Az eltérő színű tető a Selection Elegant szinttől fölfelé járFotó: Csudai Sándor - Origo

Először fordult elő, hogy egy új Yaris rövidebb lett (igaz, csak 5 mm-rel), így a kisautók többségével ellentétben továbbra sem lépi át a 4 métert. A szokatlanul agresszív, és önbizalomról tanúskodó formanyelv erős váltást jelent a szürke elődhöz képest; ez az arckifejezés a morcos fényszórókkal és a teli pofával vicsorgó harcsaszájjal, no meg a kopoltyúkkal azt üvölti a világba, hogy „kigyúrtam magam, sportosabb lettem, ezután gondolj másképp a Yarisra".

Hatalmasra tátja a száját, de van is mire büszkének lennie, mivel a kategória legnagyobb motorja hajtjaFotó: Csudai Sándor - Origo

Mivel a magasságából lecsíptek 40 mm-t, a szélesség és a nyomtáv viszont 57 mm-t nőtt, jó kiállása lett, és már álló helyzetben is hihető, hogy kanyarban stabilan fekszi az utat. Szuezava Jasunori főtervező elárulta a sajtóanyagban, hogy egy energiától kicsattanó, startlövésre váró sprintfutót akartak utánozni a Yaris profilnézetével: a kiugró hátsó lökhárító a térdelő futó fenekét mintázza, a szokatlan mértékben kiszélesített, belső tükörből is látható hátsó sárvédők pedig az izmoktól duzzadó combokat. Utóbbiakat a közel 12 millió forintba kerülő, 261 lóerős, összkerekes Yaris GR-en is meghagyták, nem véletlenül, ezek a Yaris legkarakteresebb részletei.

Milyen belül?

Barátságos a világos beltér, de puha anyag csak legfelül található. Érezhetően nőtt a válltér, már kigyúrt személyi edzők is elférnek egymás mellett. Túlbonyolították az ajtón a kilincs-ablakemelő paneltFotó: Csudai Sándor - Origo

Kezdjük a rossz hírekkel. Hiába nőtt meg 5 centivel a tengelytáv, bent, hátul ez egyáltalán nem érződik. Akárcsak a 208-as Peugeot, sajnos az új Yaris is szűkebb lett a második sorban, pedig az alacsonyabb tetőt a japánok legalább azzal igyekeztek kompenzálni, hogy az üléseket is lejjebb helyezték. Két átlagos magasságú felnőtt mögött tényleg csak két gyerek fér el hosszabb távon, ráadásul szűkek a hátsó ajtónyílások is és nem nyílnak derékszögben az ajtók. Nem lett nagyobb a csomagtartó sem, továbbra is 286 literes, aminél az új Renault Clio 105 literrel többet kínál, ráadásul már sínen tologatható hátsó ülésekkel sem lehet javítani a helyzeten, mert hiányoznak.

A kiskategória legjobb ülései vannak benne, ráadásul félbőr kárpitozással és remek üléshelyzettelFotó: Csudai Sándor - Origo

Sokat javul az összkép, ha előre ülünk be. Nem csak azért, mert a Selection felszereltségtől kezdve elképesztően jó üléseket kap minden Yaris - a félbőr kárpitozás, az eltalált formázás, a kényelem és oldaltartás a nagyobb autókat idézi -, hanem azért is, mert az elődhöz képest sokkal autószerűbb lett a vezetői pozíció. Az első üléseket ugyanis 3 centivel mélyebbre, és 6 centivel hátrébb szerelik be (ami megmagyarázza a szűk hátsó lábteret), és a két első ülés távolabb került egymástól 2 centivel, amitől érezhetően nőtt a válltér.

Mélyen ülünk, mégis kilátunk

Remek fogású a kis átmérőjű sportkormány, de a digitális órák túl kicsikFotó: Csudai Sándor - Origo

Még a korábban lapos szögben álló, túlméretezett kormányt is közelebb hozták a függőlegeshez, és csökkentettek az átmérőjén, ráadásul közel 8 centivel jobban ki lehet húzni, amitől a hozzám hasonlóan rövid karúak is könnyen beállíthatják az ideális vezetői helyzetet. Egy városi kisautónál kulcsfontosságú, hogy jól ki lehessen látni, ezért hátrébb tolták az A-oszlopokat (bár továbbra is vaskosak), és alacsonyabbra tervezték a műszerfalat. Hátrafelé persze nem látni semmit, de arra ott van a tolatókamera (Comfort felszereltségtől).

Nem túl szépek a fizikai gombjai, és a menürendszer felépítése és magyarra fordítása sem tökéletes, de alapvetően rendben van az érintőképernyőFotó: Csudai Sándor - Origo

Az alap Yarisok hagyományos, analóg órákat kapnak, a jobban felszereltek viszont digitálisakat, amelyek szokatlanul kicsik, de így is jól leolvasható róluk minden információ. Nem a legszebb grafikájú és legintuitívabban használható a fizikai gombokkal körülvett érintőképernyő (hang menüpontból például három is van), és a magyarítás sem sikerült tökéletesre: a vezetéstámogató rendszereknél talált "Ingás. Figy." rövidítésről például a mai napig nem tudom, hogy mit jelent. Viszont a legolcsóbb Yarisban is széria a Bluetooth, a digitális rádiótuner (DAB), az Apple CarPlay és az Android Auto, de lehet rendelni vezeték nélküli telefontöltőt, 8 hangszórós JBL hangrendszert és 10 colos, színes head up display-t is, ami a kiskategóriában nem általános.

A cikk nem ért véget. Kattintson a második oldalra!