Már magyar rendszámmal is büntetlenül lehet gyorshajtani Ausztriában

100 km/h tábla kresz
Vágólapra másolva!
Január 19-től szabad a pálya, de nem mindenhol, és nem minden autóval.
Vágólapra másolva!

Ausztria autópályáin jelenleg 130 km/h a megengedett maximális sebesség, de

a nagyvárosok környékén kijelölt IG-L (Immissionsschutzgesetzes-Luft) zónákban maximum 100 km/h-s sebességgel szabad haladni,

mivel az alacsonyabb sebesség kisebb fogyasztást eredményez, így kevesebb nitrogén-oxid és szálló por kerül a levegőbe.

A korlátozás túllépéséért különösen magas,

akár 2000 eurós büntetésre is számíthatnak a gyorshajtók

a Linz (A1), Salzburg (A1, A10), Graz (A9, A2) és Tirol (A12, A13) melletti autópályákon, valamint ideiglenesen rövidebb szakaszokon Klagenfurt (A2) és Vorarlberg (A14) közelében – írta a Villanyautósok.hu.

2019 nyarától a hidrogén-tüzelőanyagcellás és akkumulátoros tisztán elektromos járművek mentesültek a sebességkorlátozás hatálya alól,

hiszen helyben nem szennyezik a levegőt. Az engedmény azonban – technikai okokból – kizárólag az osztrák rendszámos autókra vonatkozott, a rendszer ugyanis automatikusan küldi ki a büntetést a gyorshajtóknak, így csak az osztrák nyilvántartásban elektromosként regisztrált járművek mentességét volt képes kezelni.

2020-ban egy német Tesla-tulajdonos szándékosan begyűjtött egy büntetést, és egyenlőtlen bánásmódra hivatkozva az Európai Unióhoz fordult. Az Európai Bizottság döntött,

2021. január 19-től a külföldi tisztán elektromos akkumulátoros vagy hidrogén-üzemanyagcellás autóval közlekedőkre is kiterjesztették a mentességet.

A technikai megoldásról egyelőre nincs konkrét információ, így nem tudni, hogy előzetes regisztrációval, esetleg utólagos fellebbezéssel mentesülhetnek-e a külföldi villanyautósok a büntetés alól.