A harmadik generációs Ford F150 Raptor olyan, mintha egy bárki által megvehető Dakar-versenyautó lenne.

Az új, szélesebb kartervédő nagyobb takarást ad, és előre is jobban kinyúlik. Szükség is van ráForrás: Ford

Az első Ford F-150 Raptor 2009-ben jelent meg, a második 2016-ban. Mindkettő meglepően jól fogyott, annak ellenére, hogy drága rétegmodellnek számítanak, ugyanis a sebes terepjárásra tervezett sport pickupok közé tartoznak. Még európai változat is készült, de nem az F-150-ből, hanem a kisebb Rangerből, és dízelmotorral. A Raptorok népszerűségének egyik titka a nyers, agresszív megjelenés, ami az új verzióról sem hiányzik.

Az acélból készült első és hátsó lökhárítókat kifejezetten a terepezés kemény kihívásaihoz tervezték, és a hátsó elemet úgy alakították ki, hogy a kettős kipufogóvég magasra kerülhessen, tovább javítva ezzel a hátsó terepszögetForrás: Ford

Az orr-rész az erősen domborított motorháztetővel és a fekete hűtőráccsal hatásosan hangsúlyozza az új Raptor szélességét. A gépháztetőn új szellőzőnyílás kapott helyet, akárcsak a sárvédő felső peremén; ezek kialakítását állítólag az F-22 Raptor vadászgép ihlette. A Ford szerint az agresszív első sárvédők hatásosan terelik arrébb a nagy sebességnél felkavarodó porfelhőt.

Teljesen új futómű

De egy nagy teljesítményű, off-road pickupban a futómű a legfontosabb, az új Raptor ezért teljesen új felfüggesztéssel mutatkozik be. Az újratervezett, ötlengőkaros hátsót olyanra fejlesztették, hogy több vonóerőt továbbítson a kerekekhez nagy sebességű terepezés közben. Extra hosszú hosszlengőkarok tartoznak hozzá, hogy jobban megőrizzék a tengely pozícióját, illetve a szerkezet része még egy Panhard-rúd és a kategória leghosszabb tekercsrugó-párja is.

Ford F-150 RaptorForrás: Ford

A hosszú ugratások és erős talajfogások erőhatását az új generációs Fox lengéscsillapítók mérséklik, amelyekben az elektronikus vezérlés a pillanatnyi helyzettől függően szabályozza a csillapítás mértékét. A futómű magasságérzékelőiből és más szenzorokból érkező jelek alapján a rendszer másodpercenként 500-szor változtatja meg minden kerék csillapítását, olyan gyorsan reagálva, mint amilyen sebességgel az emberi agy dolgozza fel a vizuális ingereket. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy miközben a vezető érzékeli, hogy megváltozott a terep, az autó már át is állt a megfelelő beállításokra.

Itt nem érnek össze a vállak, a könyöklő ülésnek is beillene. A központi kijelző is 12 colos, és ez osztott üzemmódot is kínál, hogy a felhasználók egyszerre többféle funkciót is kezelhessenekForrás: Ford

A Raptor vásárlói most először választhatnak a 35 és 37 colos gumiabroncsok közül; ez utóbbi a legnagyobb méretű gyári gumi egy sorozatgyártású pickup kínálatában. A speciális tervezésű, nagyobb BF Goodrich All-Terrain gumikkal a Raptor hasmagassága 333 mm; az első terepszöge 33,1 fok, a hátsó 24,9 fok, a középső terepszög pedig 24,4 fok. Már a 35 colos gumikkal is kivételesen nagyok a rugóutak: elöl 356, hátul 381 mm, ami 25 százalékkal több, mint amit az első generációs Raptor tudott.

A szériában adott, személyre szabható, 12 colos digitális műszeregységen jelennek meg a Raptorhoz tervezett grafikák és animációk, az off-road adatok és a navigáció útmutatásaiForrás: Ford

A pickup szíve az elődből átvett ikerturbós, 3,5 literes V6-os turbómotor, amely alacsony fordulatszám-tartományban is közel 700 Nm forgatónyomatékot ad le. Bár a csúcsteljesítménye még titok, de az elődből kiindulva több mint 450 lóerővel lehet számolni. Az új, 76 mm átmérőjű kipufogó különlegessége az aktív szeleprendszer, amely felerősíti a hangot négyféle programban.

Az alapáron járó 136 literes üzemanyag-tartállyal a Raptor hatótávolsága több mint 800 km egyetlen tankolással, ami kb. 17 literes átlagfogyasztást jelentForrás: Ford

A tízfokozatú automata váltó lamelláskuplungos osztóműhöz csatlakozik, az elektronikus szabályozású hátsó differenciálzár alapáras, a részlegesen önzáró Torsen első differenciálmű külön rendelhető. A Raptor maximális teherbírása (91 kilogrammal) 635 kilogrammra nőtt, a legnagyobb vontatható tömeg pedig 92 kilogrammal gyarapodott, így már eléri a 3700 kilogrammot.

Technológia terepre és országútra

A Terepvezérlési Rendszer segítségével az autós hétféle (Csúszós út, Vontatás, Sport, Normal, Off-Road, Baja és Sziklán Araszolás) üzemmód közül választva a pillanatnyi helyzet szerint optimalizálhatja a jármű menetdinamikáját. Mindegyik üzemmódban másféle beállítások alapján működik a kormányzás, a váltóvezérlés, a stabilitásvezérlés, az aktív kipufogószelep, az aktív lengéscsillapító rendszer, a gázadás, sőt még a digitális műszeregység megjelenése is megváltozik.

A 3683 mm tengelytávolságú Raptor alapja egy zártszelvényes, nagy szilárdságú acél létraalváz, amelyre alumíniumból és kompozit anyagból készült karosszéria épülForrás: Ford

A külön rendelhető 360 fokos kameracsomag segítségével a kabinból minden akadály meglátható az autó körül, az elölnézeti képen pedig a kerekek pillanatnyi állása és nyomvonala is megjelenik, így a vezetőnek a kritikus pontokon nem kell újra meg újra kiszállnia az autóból, hogy felmérje a helyzetet. Az Egypedálos rendszer extrém terepen tesz jó szolgálatot: a vezetőnek kizárólag a gázpedált kell használnia: ha lenyomja, az autó halad, ha felengedi, fékez, mint egy nagy fékenergia-visszatöltésű villanyautónál.

A Raptorhoz megrendelhető 2 kW teljesítményű elektromos generátorról akadálytalanul működtethetők az elektromos szerszámok, a kemping-világítás és egyéb felszereléseForrás: Ford

A 2021-es F-150 Raptor a Ford michigani Dearborn üzemében készül majd, és nyáron jelenik meg a márkakereskedésekben. A közel 700 lóerős, kompresszoros V8-as Raptor R csúcsváltozat jövőre érkezik.