Végre egy autó, ami nem bonyolítja túl az életet, hanem egyszerű kezelhetőséget és sok helyet ad kevés cicomával, elérhető áron. A felfrissített, immár X nélküli Opel Crossland a józan családok választása.

Megnyerő lett a megjelenése az új orrtól, de a fekete tető is jól áll neki. Kattintson a képre, galéria nyílik!Forrás: Origo

Nem mondhatni, hogy az Opel legemlékezetesebb modellje lenne a 2017-ben bemutatott Crossland X, amelynek már a születése sem volt egyszerű. Akkor a PSA még nem kebelezte be az Opelt, csak egy együttműködés keretében adta kölcsön neki a 2013-ban bemutatott, első Peugeot 2008 technikáját egy új modelljéhez, amelyet eredetileg a Meriva harmadik generációjának szántak. Végül azonban a marketingesek parancsára ez a kocsit is szabadidő-autóként prezentálták a nagyközönségnek, még a jól ismert típusnevet is lecserélték a Crossland X-re, amely kétségkívül aktívsportosan, kirándulósan, terepjárósan hangzik, ezért alkalmas volt a nép megtévesztésére.

Két dudás egy csárdában

A sportos GS Line felszereltséget jelzi piros díszcsík és a fekete tető, valamint a szintén fekete, 16 colos alufelni isFotó: Gulyás Péter

Persze nem nehéz átlátni a szitán, a keskeny és magas, viszonylag kis kerekeken gördülő, fronthajtású típus már ránézésre sem terepjáró, az aszfaltútról letérve meg pláne nem. Azért is volt furcsa az Opel marketing-stratégiája, mert a kínálatban volt már egy kis SUV, a régebbi, Chevrolet-alapokra épített Mokka X, amely jól is teljesített a piacon. A kicsit nagyobb, vagányabb, felárért összkerékhajtással is rendelhető, de nehezebb és szomjasabb Mokka X sikerét a korszerűbb és takarékosabb Crossland X sosem érte el, de ettől még jól megfértek egymás mellett évekig.

Mutatós az új lökhárítókba integrált ezüst védőlemez-imitáció, de a sziklás terepet azért kerüljükForrás: Origo

Előbbit kínálták azoknak, akik robusztusabb megjelenésű, divatosabb autóra vágytak, és néha tényleg terepre is tévedtek, a Crossland X-et viszont azok számára fejlesztették ki, akiknek a praktikum, a helykínálat, a használati érték a legfontosabb, és megelégednek azzal, ha csak messziről, hunyorítva tűnik magas építésű SUV-nak az autójuk.

Jön az új Mokka is
2021-ben több újdonsága van az Opelnek a kis szabadidő-autók szegmensében. Egyrészt érkezik az aktuális Peugeot 2008 technikájára épülő, elődjénél könnyebb, és nagyobb, elektromos hajtással is kapható Mokka II, a márka új formatervezési irányzatának - amely a Vizor nevű hűtőmaszk-fényszóró egységről ismerhető fel - első képviselője. Másrészt erősen felfrissített változatban folytatja pályafutását e cikk főszereplője, az immár X nélküli Crossland is.

Kétségkívül jól áll az áttervezett orr-rész a Crosslandnak, a fényes fekete Vizor hűtőmaszkba szépen simulnak bele oldalról az immár alapáron adott LED fényszórók; nem véletlen, hogy az együtt töltött pár nap alatt több ismerősöm is elismerően nyilatkozott a tesztautó külsejéről. Nem csak az orra lett szebb, a farkiképzés is frissült: a lámpaburák sötétebbek lettek, megjelent közöttük egy fekete betét, a típusjelzést a legújabb divatnak megfelelően már középre, nagy betűkkel írják fel.

Inkább buszlimuzin, mint SUV

A fekete, alsó műanyag betétektől optikailag jobbak az arányai és nem tűnik olyan magasnakForrás: Origo

Remek helykihasználásával a Crossland emlékeztet arra, hogy a 90-es, 2000-es években miért voltak olyan népszerűek az egyterűek: bár a 4,22 méteres hosszával 16 centivel rövidebb egy Astránál, a belső térkínálatban közel egyenrangúak, csomagtartóban meg legalább 40 literrel ad többet, 370 helyett 410-et. De ha előretoljuk a 15 centis sínen tologatható, 60/40 arányban osztott hátsó üléspadot, akkor 520 literesre is növelhető az alacsony rakodóperemű és mély gyomrú, dupla fenekű poggyásztér, ilyen állapotában csak 20 literrel marad el a kombi Astráétól.

Alaphelyzetben, hátratolt hátsó ülésekkel 410 literes a mély csomagtartó. A kalaptartót be lehet csúsztatni a támla mögéForrás: Origo

Az üléspozíció elöl és hátul is közel olyan magas, mint egy SUV-ban, ráadásul az ablakfelületek is nagyok, ezért nagyon jól ki lehet látni, és a be- és kiszállás is könnyű, még hátfájósaknak is. Aki nem alapfelszereltséggel veszi meg ezt az Opelt, az legalább a vezetőoldalon elképesztően kényelmes, feszes tömésű, elektromos gerinctámasszal és állítható combtámasszal ellátott, AGR-tanúsítványú komfortülést kap, de a GS Line+ csomagtól fölfelé az anyós is ilyenen ülhet. Ezek a remek ülések a bőséges fej- illetve lábtérrel sokat dobnak a komfortérzeten, akárcsak a kormányfűtés és a gondos zajszigetelés.

Ez még analóg autó, annak minden előnyével

A Z-alakú kézifék-kar idegesítő, mert nehézkesen lehet kioldaniForrás: Origo

Annak, hogy valami nem a legújabb divat szerint készül, előnyei is vannak. Például zavaros digitális műszerfal helyett könnyen áttekinthető és leolvasható, nagyméretű analóg órákra lát rá a sofőr, a vezetést nem komplikálják menetprogramok (sport, eco, stb.) az alapáron kétzónás, automata klíma pedig külön vezérlőpanellel rendelkezik, nem kell az érintőképernyő menüjében kutatni utána. Igaz, akinek az jobban bejön, ott is beállíthatja a légbefúvás irányát és hőmérsékletét.

Semmi flancolás: digitális műszerfal helyett hagyományos, analóg órák a műszerfalon. A fogyasztás igazából jóval kevesebbForrás: Origo

Ebből a kocsiból még nem száműzték a fizikai gombokat, szinte minden funkciónak is megvan saját kapcsolója, ami megkönnyíti a kezelést, főleg vezetés közben. A hagyományos, nem elektromos kézifék csak azért zavaró, mert a Z-alakú karral nehéz kioldani, ugyanis a gombot nem a végére tették, hanem a tetejére (mintha egy mutatóujj körme lenne) és a keskeny könyöklő is a legtöbbször útban van.

A cikk nem ért véget. Kattintson a második oldalra, ha kíváncsi, milyen vezetni a Crosslandot!