Ezek a nyár gumik lesznek idén a favoritok!

Vágólapra másolva!
Közeledik a jó idő, ami azt is jelenti, hogy lassan búcsút mondhatunk a téliabroncs-garnitúránknak. Nincs más hátra, mint megvárni, hogy a hőmérséklet tartósan 7 fok fölé emelkedjen, és már indulhatunk is a szervizbe átszereltetni a nyári gumikat. Sajnos sokan még mindig nincsenek tisztában ezzel, de a nyári időszakban a téli gumiabroncsokkal nem vagyunk biztonságban, ugyanis ezek anyagösszetételük révén a nyári forróságban jobban kopnak, használódnak. A nyári gumikat ezzel szemben kifejezetten arra tervezték, hogy ellenálljanak a forró aszfalttal való súrlódáskor. A nyári gumi anyaga a télinél szilárdabb, keményebb gumikeverék, amely 7 Celsius fok felett biztosítja a megfelelő tapadást és kopásállóságot. Nem utolsó sorban pedig az egyik legjobb ok a nyári gumik használatára az üzemanyag-takarékosságuk. De nézzük, ha már gumicserére indulunk, milyen abroncsok közül érdemes választani!
Vágólapra másolva!

Forrás: freepik

6 kiváló nyári gumi, amit a szakértők ajánlanak 2021-ben

Kezdjük a Hankook Ventus Prime 3-mal, amely egy személyautókra készült, középkategóriás nyári gumi, és a Magyarországon is jelen lévő neves gumiabroncsgyár, a Hankook készíti 2016 óta. A nyári szezonok slágerét a Ventus termékcsalád többi tagjához hasonlóan a kényelmes vezetési stílust kedvelők igényeihez kialakítva tervezték a szakemberek. Nedves útfelületen kitűnő a tapadása, amit az is bizonyít, hogy a teszteken „A” kategóriát kapott. A tesztek alapján a Hankook egy nagyszerű ár-érték arányú terméket dobott a piacra, amely a különböző útviszonyokban és kategóriákban is nagyszerűen teljesít, így bátran szerelhetjük fel autóinkra a nyári szezonban. Korszerű, könnyű és tartós nyári gumiabroncs, elérhető áron, így jó szívvel ajánljuk!

A Laufenn gumimárka a Hankook budget (gazdaságos) kategóriájú gumiabroncsa. Ezek belül is a Laufenn S FIT EQ+ (LK01+) nyári gumira szeretnénk felhívni a figyelmet. Ez a nyári gumi olyan sofőrök számára készült, akik egyszerre szeretnének gondoskodni a hosszú élettartamról és a jobb üzemanyaganyag-hatékonyságról. A személyautóabroncs jelentősen javított fékhatással és kezelhetőséggel bír vizes körülmények között, fejlett aszimmetrikus mintázata pedig kiváló teljesítményt nyújt bármilyen úton és útviszonyok mellett. A Laufenn abroncsok azoknak a sofőröknek ajánlhatóak, akik idősebb autójukat heti rendszerességgel használják, elsősorban városban, időnként autópályán, főleg száraz útfelületen.

A Firestone RoadHawk középkategóriájú nyári gumi, amely olyan gépjárművezetőknek készült, akik számára a városi közlekedés, az autópályahasználat, az ingázás a napi rutin része. Kategóriájában a legjobb vizes úton való tapadás terén: „A” jelű EU-címke besorolást kapott. Figyelemreméltó, hogy ez az eredmény felülmúlja számos gyártó prémium árú termékét ebben a szegmensben! A Firestone RoadHawk abroncsot úgy tervezték, hogy a nagy futásteljesítmény mellett kiegyensúlyozott kezelhetőséget biztosítson a gumi teljes élettartama alatt. A speciális vegyületek révén az abroncsnak alacsony a gördülési ellenállása, amely biztosítja az autósoknak az alacsonyabb üzemanyagfogyasztást.

A Kormoran Road Performance nyári gumiabroncs szintén ajánlható a magyar utakra. Mintázatai tökéletes tapadást biztosítanak. Csökkentett gördülési ellenállásából adódó alacsony üzemanyagigénye és menetzaja fokozza a vezetői komfortot. Nedves útfelületen is megbízható, és az aquaplaining miatt sem kell aggódnunk, ha ezt az abroncsot választjuk. Mindehhez hozzájárul remek ár-érték aránya is, ami különösen megfontolandó választássá teszi.

A Bfgoodrich Advantage modellek az előző generációs termékekhez képest kiegyensúlyozottan teljesítenek száraz és nedves fékhatás, úttartás, valamint gördülési ellenállás tekintetében. A technológiai újításoknak köszönhetően lerövidült a fékút, így az abroncs nagyobb biztonsági teljesítményt nyújt nedves útfelületen. A jobb fékhatás magasabb kategóriabesorolást is eredményezett: az új abroncsok nedves tapadás teljesítménykategóriában a legjobb, „A” minősítést érték el. A BFGoodrich középkategóriás abroncsai azoknak a sofőröknek ajánlhatók, akik napi rendszerességgel használják az autójukat, de nem szeretnének prémium árat fizetni, és ezért minimális, számukra alig érezhető kompromisszumokat képesek elfogadni.

A Michelin Primacy 4 nyári gumiabroncs esetében az optimalizált tapadást és a magas futásteljesítményt érdemes kiemelni. A biztonságot növelő új futókialakításnak köszönhetően mintázata még kopott állapotban is megőrzi kiváló vízelvezető teljesítményét. Legújabb generációs nagyteljesítményű gumikeverékének köszönhetően pedig hosszú élettartamot és figyelemre méltó fékhatást biztosít nedves útfelületen, új és kopott állapotban egyaránt. Mindemellett innovatív kopásjelzője mutatja, mikor érdemes lecserélni az abroncsot.

A fentiekből is látható: széles a választék. A legfontosabb azonban az, hogy mindig a felhasználási feltételeknek megfelelő gumiabroncsot válasszunk. A fogyasztói igények eltérőek lehetnek, így mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy saját vezetési szokásait és preferenciát figyelembe véve melyik nyári gumiabroncs jelenti számára a legjobb választást.

A nyarigumit.hu webáruház valamennyi fenti gumiabroncsot bátran ajánlja 2021-ben.