A lenyűgöző Jaguar C-X75 tanulmány az eredeti formatervező és egy magyar befektető segítségével születhet újjá 2023-ban, később magyar gyártású luxus SUV-ok követhetik.

Egyelőre ez az egyetlen hivatalos kép a KincsemrőlForrás: Kincsem

Egy Svájcban élő magyar üzletember, Bak Tibor befektetése révén valósulhat meg a Jaguar igen közkedvelt, de sorozatgyártásig el nem jutott hipersportautó-tanulmánya, a C-X75. A világhírű versenyló után Kincsem névre keresztelt szériaváltozatot módosított formatervvel, Angliában gyártanák. A projekt egyik kulcsszereplője Ian Callum, a Jaguar 2019-ben visszavonult dizájnigazgatója, aki annak idején C-X75 tanulmányautó vonalait papírra vetette.

Ian Callum, akinek a Jaguar a modern kori formanyelvét köszönhetiForrás: NurPhoto via AFP/Daniel Pier

„A Kincsem nevű ló története ihlette a márkát; a képzése mögötti szellemiség úttörő volt, az eredményeit azóta sem tudta felülmúlni senki. A digitális technológiák úttörő megközelítése lehetővé teszi számunkra, hogy korlátozások nélkül alkossunk, és az egyént a tervezési folyamat középpontjába állítsuk. Ügyfeleink a dinamikus személyre szabás olyan új szintjeit fogják megtapasztalni, amelyek előtte nem voltak lehetségesek" – jegyezte meg Bak Tibor, a Kincsem projekt megálmodója. „Az Ian Callum által tervezett Kincsem Hyper-GT a digitális integráció új módjait a fejlesztésben, tervezésben, gyártásban és a tulajdonlásban egyesíti" - tette hozzá.

A Jaguar C-X75 ebben a formában sosem került gyártásba, csak egy James Bond filmben szerepeltForrás: Jaguar

Közel lehet az 1000 lóerőhöz

A Kincsem projekt a brit autóépítő hagyományokat szeretné ötvözni a magyar lendülettel az új hipersportkocsiban, amely szénszálas monocoque vázra épülne, és négy villanymotor hajtaná. Az elektromos energiát az autóban egy generátorként használt, kis lökettérfogatú, kb. 13 ezres fordulatszámon pörgő, 300 lóerős, V10-es benzinmotor állítaná elő, amelynek hangja állítólag a régi Forma-1-es motorokét idézi. Egy még meg nem nevezett, Forma-1-es kapcsolatokkal rendelkező brit motorgyártó lesz a beszállító, mi a Cosworth-ra tippelnénk, amely már a Jaguar C-X75 fejlesztésében is rész vett.

A villanymotorok által fel nem használt áramot a Kincsem egy akkumulátorban tárolja, amely korlátozott hatótávon lehetőséget teremt a tisztán elektromos hajtásra is. Természetesen a Kincsem jóval erősebb lesz 300 lóerőnél, de egyelőre még nem árulták el a pontos adatokat, csak annyit, hogy hipersportkocsihoz méltó teljesítményre lesz képes (8-900 lóerőnél húzódik az a teljesítményhatár, ami fölött egy már hipernek neveznek egy sportautót).

Nem a C-X75-öt fogják másolni, de a egyes vonásai megjelennek majd a Kincsemen isForrás: Jaguar

Csak 54 példány legyártását tervezik

Jelenleg még csak a tervezés zajlik, várhatóan a külső részleteket egy életnagyságú agyagmodell segítségével őszre véglegesítik. Az első, működőképes prototípus 2022 nyarán, az angliai Festival of Speeden mutatkozhat majd be, egy évvel a szériaváltozat érkezése előtt. Összesen 54 példány legyártását tervezik egy még meg nem nevezett üzemben az Egyesült Királyságban, mivel Kincsem is ennyi győzelmet szerzett az 1870-es években. Bak elárulta, hogy jelentős érdeklődést tapasztalt a többmillió fontba kerülő kocsi iránt potenciális vásárlók felől, akik diszkréten már megkeresték őt és csapatát.

Bak azt is elmondta az Autocarnak, hogy méretében és konstrukciójában az új hipersportautó meglehetősen hasonló lesz a C-X75-höz, bár szó sem lesz az eredeti Jaguar formájának szolgai lemásolásáról. A generátorként használt benzinmotornak nem lesz mechanikai kapcsolata a kerekekkel, de ettől még a mérnökök azt szeretnék elérni, hogy a Kincsemet olyan legyen vezetni, mint egy hagyományos, benzinmotoros sportautót, amelynek sebességváltója van. Az a cél, hogy az elektromos sportkocsik azonnal rendelkezésre álló, tekintélyes nyomatékát izgalmas motorhang kíséretében élvezhesse a sofőr.

A Jaguar sajnos nem vitte el gyártásig a C-X75 projektet, most egy magyar befektető viszont ezt terveziForrás: Jaguar

„A Kincsemmel megvan az a ritka kiváltságunk, hogy ne csak egy gyönyörű autót hozzunk létre, hanem egy innovatív luxusmárka formatervezési nyelvét is kialakítsuk" – mondta Ian Callum, a Callum tervezői csapat vezetője.

Magyar gyártású luxusterepjárók is tervben vannak

A tervek szerint a Kincsem az új, Helvetia nevű, magyarországi székhelyű szuperluxus elektromos autómárka első modellje és egyben almárkája is lenne (Helvécia az Alpok és a Jura-hegység között elterülő régió, a mai Svájc nyugati részének ókori római neve volt. Használják a Svájcot megtestesítő nőalak neveként is).

Legkésőbb 2025-is azonban nagy és közepes méretű, szintén Ian Callum által tervezett, nagyobb mennyiségben készülő szabadidő-autók is érkeznének a kínálatba, melyek árszínvonalát a Rolls-Royce Cullinan szintjére lőnék be. Ezek a SUV-ok a Kincsem soros hibrid hajtásláncát használnák, de azzal ellentétben már Magyarországon készülnének, egyelőre még ismeretlen helyen, egy új gyárban.

A Jaguar C-X75, a Kincsem alapja
A Jaguar C-X75 tanulmányautó 2010-ben mutatkozott be a Párizsi Autószalonon: ezzel ünnepelte a brit márka a 75. születésnapját. Az Ian Callum által tervezett hipersportkocsi minden kerekét egy-egy 194 lóerős villanymotor hajtotta, az áramot pedig két gázturbina állította elő. 2013 és 2015 között 250 darab legyártását tervezte a Jaguar az átalakított, gázturbinák helyett 1,6-os, több mint 500 lóerős turbós-kompresszoros benzinmotor-generátort használó konnektoros hibrid változatból, amelynek fejlesztésében a Cosworth és a Williams Engineering is közreműködött. A 900 lóerős hibrid verzió 2,9 másodperc alatt gyorsult fel 100 km/h-ra, a végsebessége elérte a 331 km/h-t.


De hiába volt ígéretes az átalakított C-X75, a Jaguar Land Rover (JLR) tulajdonosa, az indiai Tata konszern 2012-ben közölte; a gazdasági válság miatt letesz a csillagászati árú modell gyártásáról. A szépséges autó végül a Spectre c. 2015-ös James Bond filmben volt látható, de a forgatáson használt autó csak kívülről hasonlított a tanulmányra: bonyolult hibrid technika helyett a Jaguar 550 lóerős kompresszoros V8-as motorja hajtotta.