Rendkívüli újítást vezettek be Magyarországon az autók szervizelésében

okosszekrény
Vágólapra másolva!
Olyan autós szervizpontot hoztak létre, amely lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok munkaidőtől függetlenül bármikor leadhassák vagy átvehessék autójukat.
Vágólapra másolva!

Több hónapos előkészítést követően, a napokban indult el a 24 márkaszervizt egy helyen üzemeltető óbudai autós vállalat okosszekrény-szolgáltatása. A Duna Autó új szervizpontja lehetővé teszi, hogy

az ügyfelek a szervizben dolgozó kollégák munkaidejétől függetlenül a nap bármely szakában leadhassák, illetve átvehessék autójukat.

Mindezt extra költség nélkül.

A rendszer főként a kötelező szervizre érkezők kényelmét szolgálja, hiszen ebben az esetben nem kell specifikus kérdéseket tisztázni – szemben egy ad hoc műszaki problémával. Az okosszekrény-szolgáltatás mellett természetesen továbbra is elérhető a hagyományos munkafelvétel, így lehetőség lesz például arra is, hogy a szervizre érkezők a gépjárművet az okosszekrénynél hagyják, de a fizetést és az átvételt már a helyszínen intézzék.

Forrás: Duna Autó

Autóleadásnál a képernyőn meg kell adni az autó rendszámát, illetve meg kell jelölni a leadni szándékozott tárgyakat (pl. kocsikulcs, forgalmi engedély). Ezeket a tárgyakat a rendszer által megadott fiókban kell elhelyezni, ezt követően a szerviz azonnal üzenetet kap az autó leadásáról. Visszafelé is hasonló a folyamat, csak ilyenkor a tulajdonos kap egyedi nyitókódot tartalmazó üzenetet arról, hogy melyik fiókban találja az autója kulcsát és forgalmiját.

Jelenleg egy 16 fiókos okosszekrény és 35 ügyfélparkoló áll az új szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek rendelkezésére az óbudai vállalat telephelyén. A Duna Autó 2021-es tervei között szerepel az okosszekrény további bővítése, valamint az is, hogy egy külön platformot, applikációt hozzon létre az előjegyzések és a befizetések kezelésére, ezzel tovább egyszerűsítve a szervizfolyamatokat.