Nagyon kevés pénzért előrendelhető itthon az akár 585 lóerős új Kia

Kia EV6
Vágólapra másolva!
Csak az kaphat a idén érkező első EV6 szállítmányból, aki időben jelzi az igényét.
Vágólapra másolva!
Az EV6 többféle elektromos hajtáslánccal is elérhető, akkumulátorcsomagból 77.4 és 58.8 kWh kapacitású is választható Forrás: Kia

A márciusban debütált Kia EV6 már Magyarországon is előrendelhető. A sportos menetteljesítményű, 800V-os ultragyors töltésre is alkalmas, tisztán elektromos hajtású újdonság

mindössze 50 ezer forinttal előregisztrálható,

elállás esetén az összeg teljes egészében visszajár. Az előregisztrálók az elsők között jutnak hozzá minden, az autóval kapcsolatos friss információhoz, illetve elsőként ők köthetnek szerződést, így a Magyarországra elsőként érkező autók tulajdonosai is az előregisztrálók közül kerülnek majd ki.

A 2,9 méteres tengelytáv és a lapos padló nagyon jó helykínálatot garantál Forrás: Kia

Az EV6 kétféle akkumulátorcsomaggal (58.0 kWh és 77.4 kWh), és hátsó- valamint összkerékhajtással, többféle teljesítménnyel és felszereltséggel választható. A vásárlók online, három dimenzióban is megnézhetik az általuk konfigurált autót – a nagyteljesítményű GT és a GT-line kivitelekben virtuális valóság alapú szolgáltatások is elérhetőek lesznek.

Gyorstöltéssel valamennyi változat akkucsomagja akár 18 perc alatt 10-ről 80 százalékra telíthető, sőt, 100 km-nyi hatótáv akár kevesebb, mint 4,5 perc alatt vételezhető Forrás: Kia

Won-Jeong (Jason) Jeong, a Kia Europe elnöke elmondta: "Arra számítunk, hogy a Kia első, eredendően elektromos hajtásra tervezett modellje különösen népszerű lesz az európai piacokon. A korai előfoglalás lehetőségének bevezetésével fő célunk, hogy segítsük vásárlóinkat elektromos autózással kapcsolatos terveik kialakításában és azok megvalósításában."

Elegáns, letisztult műszerfal fogadja a vezetőt Forrás: Kia

A 4,7 méteres EV6 a Kia első modellje a márka új, kifejezetten elektromos autókhoz kifejlesztett E-GMP padlólemezén.

Testvérmodellje a retrós formájú Hyundai Ioniq 5-nek,

de annál jóval erősebb kivitelben is lehet kérni: míg a Hyundai-nál 302 lóerő a plafon (kétmotoros változat), addig a Kia EV6 csúcsverziója, a GT már 585 lóerőt kínál, 740 Nm nyomaték mellett.

Minden idők legerősebb szériagyártású Kiája akár

260 km/h-val is tud menni, és 3,5 másodperc alatt gyorsul

fel álló helyzetből 100 km/h-ra. Az EV6 csúcsváltozatáért, a GT-ért várhatóan Nagy-Britanniában 58,295 fontot kérnek, ami valószínűleg azt jelenti, hogy itthon kb. 24 millió forintba fog kerülni. A 225 lóerős alapváltozat kint 40,895 fontba, azaz 16,8 millió forintba kerül. A magyar importőr még nem hozta nyilvánosságra az itthoni árakat.