Európa nagyjából már döntött, a villanyautó-forradalom itt tombol a legerősebben, bár sok kétkedő hangot is lehet hallani a belsőégésű motorok védelmében. Tény, hogy az összes gyártó gőzerővel próbálja villanyosítani a termékpalettát, a Ford pedig 2030-tól ígéri, hogy kizárólag elektromos autókat fog kínálni a kontinensen. Megnéztük az első fecskét, a legendás nevű, de SUV kialakítású érkező Mustang Mach-E-t, tiszességes teljesítménnyel – amely honnan is érkezhetne, mint Amerikából.

Valójában nem teljesen úttörő a Mach-e, hiszen létezett az előző Focus-generációból Electric néven zéró lokális emissziós kivitel, annak idején teszteltük is. Csakhogy Európában marginális darabszám fogyott belőle 2013-2017 között, emiatt a gyártó szívesen feledkezik meg róla, ráadásul ez még nem önálló villanyautó-platformra, hanem a meglévő belső égésű motorosokéra épült, akárcsak akkoriban a Golf is. Most viszont alapoktól elektromos autót terveztek az Egyesült Államokban (a gyártás helye Mexikó), miután mára szinte a teljes autóipar felfedezte, hogy önálló padlólemez  szükséges a sikerhez.

A Mustang villany-SUV független az 1964 óta készülő ikonikus sportautóktól, amelyek ma is élnek és virulnak, de a név segíthet megkedvelni az új tecnikát. Galériához kattintson a képre!Forrás: Ford

Egy emelettel magasabb Mustang, kilincs nélkül

Először is tisztázni kell, hogy nincs ok pánikra: a benzines Mustang kupék és kabriók nem tűnnek el, de miért is tenne így a gyártó, ha ez a világ legnépszerűbb sportkocsija, tavaly is 80 ezer fogyott belőle, és egyre többet hajóznak be Európába. A Ford viszont annyira erősnek tartja a márkanevet, hogy a korszakváltás szimbólumát, az első rendesen megcsinált villanyautóját a Mustang-folklórra húzta fel. Bár a Mach-E egy divatos és tágas szabadidő-autó, valóban rettenetesen jól áll neki az izomautós beütés, a dizájn nálam 10 pontos, legszívesebben magammal vinném egy élő show-ba.

4,7 méteres hosszával a többek közt a BMW iX3 és a Tesla Model Y közvetlen ellenfeleForrás: Ford

Szigorú a tekintete és szokatlan ugyan, hogy nincs klasszikus hűtőrács, de nem kell hosszasan nézegetni ahhoz, hogy az ember meglássa benne az állatot. Izmos a fara, mint egy igazi vadlónak a prérin, és bizony a három-három retrós csíkból álló, de vízszintesen is szétfolyt hátsó lámpa elég jól mutat élőben. Tetőíve alapján sok más gyártó ráaggatná a SUV-kupé címkét, Ford-emlémák helyett pedig lovak tűnnek fel az elején, a farán és a felnik kupakjain. Egy Porsche Macan vagy a kaptafánál maradva Jaguar I-Pace mellett sem mutatna rosszul, sőt.

A klasszikus Mustangot idézik a tagolt csíklámpák, de a belsőkből egy vízszintes rész is indul, ami nem mindenkinek tetszikForrás: Ford

Hagyományos külső tükrei vannak ugyan, de még elöl is hiányoznak a kilincsek, egy kis gombbal nyílik az ajtó - de azért az ügyfelek visszajelzése alapján az első ajtókra került egy aprócska él, amibe meg lehet kapaszkodni. Izgalmas kísérlet, és biztosan segít kicsit a légellenállás csökkentésében, de nem szeretnék szakadó esőben mellette állni, amikor mondjuk lemerül az akku és még beszállni se tudok. A bejutás egyébként 21. századi, elég hozzá a telefonunkon egy digitális kulcs és magától nyílik az autó, de az ajtókereten a klasszikus amerikai autókat idéző módon a kód beütésével is be lehet jutni.

Ilyen kis karmantyú került az első ajtókra, amibe két ujjal bele lehet kapaszkodni, hogy kitárjuk. Szükség esetén kóddal is nyílik az ajtó, nem csak telefonnalForrás: Ford

Dupla csomagtartó és óriási helykínálat

Hatalmas jószág, közel három méteres tengelytávja nemcsak az arányokra, hanem a belső térre is jó hatással van: kényelmes, igazi családi kocsi lehet a Mach-E, dupla csomagtérrel (hátul 402, elöl 80 liter), remek hátsó lábtérrel és fix, de sajnos rolóval eltakarhatatlan üvegtetővel. A beltér megint csak kellemes meglepetés, itt már az égvilágon semmi nyoma sincs a múltidézésnek. Egyedül azt kifogásoltuk, hogy túl egyhangú így feketében (nyilván lehet más színben is választani), ezen a bőrözött felületek piros kontrasztvarrása sem tudott igazán segíteni.

Előre is jutott 80 liternyi csomatér, ezt sok elektromos riválisnál elspórolják. Az amerikai törvényeknek megfelelően még ez a kis tárolóhely is nyitható belülről egy vészgombbalForrás: Vékey Zoltán

Fő riválisához hasonlóan ebbe is túlzóan nagyméretű, 15,5 colos középső képernyőt építettek be, ami látványos, de megosztó,és  szerencsére kiegészül egy vezető előtti kis kijelzősávval, ami a Teslákból hiányzik, pedig hasznos elem. A kormánykerék nekem nem annyira jött be elsőre, a rajta lévő kapcsolók (miként a fényszóró forgótárcsája is) ugyanabból a silány műanyagból készülnek, mint amiket már az előző generációs Fordokon sem szerettünk, de az összhatást megmenti a műszerfal felső részét és egyúttal az ajtóborításokban lakó hangfalak burkolatát is adó érdes tapintású szövet.

Ebben az összeállításban komor, sötét hangulatú a belső. A Tesla megoldása kezd terjedni – indokolatlanul nagy méretű álló kijelző került ebbe is, fizikai gomb pedig alig akadForrás: Vékey Zoltán

Sok régi beidegződésen változtat a Mach-E, például rendelni is online lehet, mint egy futócipőt vagy telefontokot, de persze a hagyományos kereskedésekben lesz bemutatóautó, és tesztútra is el lehet majd vinni. Büszkén mesél a sajtóanyag az over-the-air frissítésekről, amivel az autó észrevétlenül tud új szoftververziót telepíteni. Én az ilyesmitől mindig tartok, mert ha még az Apple is képes elszúrni egy-egy ilyen update-et, akkor a hagyományos autógyártóknál is csúszhat porszem a gépezetbe, aztán jó esetben csak lassabb lesz a központi rendszer, a rosszabb esetekre meg ne is gondoljunk.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!