Szenzáció, magyar tulajdonba került a világ egyik legjobb sportautója

c3 wrc
Vágólapra másolva!
Bútor Róbert élete álmát valósította meg azzal, hogy megvette a korábban Sébastien Ogier által használt Citroën C3 WRC-t, amelyet hamarosan a magyar rajongók is láthatnak a pályákon.
Vágólapra másolva!
Bútor autóját Ogier többek között a Török-ralin is vezette 2019-ben - nem is akárhogyan Forrás: Citroen

Bútor Róbert mindig is szorosan kötődött a Citroën márkához, hiszen

legnagyobb sikereit egy Saxo Super1600 volánja mögött szerezte a magyar ralipályákon,

aszfalton néha még a WRC-ket is meg tudta szorongatni vele. A szurkolók máig libabőrösök lesznek, amikor felidézik magukban, hogy a 2000-es években milyen látványosan terelgette az apró, piros versenyautót a gödöllői versenyző, és hogy milyen hangosan üvöltött a közel 9000-es fordulaton pörgő 1,6-os szívómotor.

A 46 éves, hivatalosan már 2013 óta visszavonult versenyző most szintén egy 1,6-os, piros Citroënt vásárolt, de a hasonlóságok nagyjából ki is merülnek ennyiben, az új szerzemény ugyanis egy 2019-es C3 WRC, az a 20-as sorszámú autó, amellyel Sébastien Ogier öt versenyt teljesített a 2019-es világbajnoki szezonban. Annak az évnek a végén a francia sztár bejelentette, hogy eligazol a Toyotához, aminek hatására a francia autógyártó lefújta a gyári WRC-programját. A versenyautót 2020-ban a visszatérésre készülő Pirelli vette bérbe azért, hogy Andreas Mikkelsen és Petter Solberg segítségével teszteljék vele a 2021-es szezonra fejlesztett új gumikat.

A frissen felmatricázott C3 WRC a gödöllői műhelyben Forrás: TBR Facebook

Hatalmas szó, hogy egy modern WRC autó Magyarországra került, hiszen ezek az autók jellemzően csak a világbajnokságon láthatók, a C3 WRC-k közül egy van privát tulajdonban a világon. A több mint 380 lóerős, 400 Nm nyomatékú, összkerekes, szekvenciális kormányváltós versenyautó három differenciálművel (a középső aktív), vízhűtésű féknyergekkel és komoly leszorítóerőt biztosító aero-csomaggal rendelkezik.

Bútor már elárulta az idei terveit is: egy nyilvános, ceredi teszt után

először a június végi Mecsek-ralin fog indulni vele,

aztán még a júliusi Veszprém-Székesfehérvár-ralin, majd év végén a Mikulás-ralin, minden bizonnyal sok szurkoló előtt.

Csak a maga és a nézők örömére szeretne menni, a magyar bajnokság alakulásába nem akar beleszólni: ígérete szerint minden verseny végén le fogja adni a menetlevelét, hogy ezzel kizárassa magát az értékelésből. Nem is lenne komoly sportértéke annak, ha megverné az bajnokságért csatázó R5-ös gépeket, ez a Citroën ugyanis értő kezekben több mint 1 másodpercet képes adni azoknak – kilométerenként.