Csak be akart sorolni a kamionos, olyan borzalmas balesetet látott, amit sose felejt el - videó

niss
Vágólapra másolva!
Látványos balesetet rögzített egy amerikai kamionos fedélzeti kamerája.
Vágólapra másolva!

A kamionsofőr éppen az elfogyó sávból próbált besorolni, egy Nissan 350Z vezetője viszont úgy gondolta, még éppen el tud száguldani a kamion mellett. Nos, eléggé elszámította magát: a vészfékezés után az autó többször is átpördült a tengelye körül, majd az út túloldalára csapódott.

A kamionos lélekben felkészült arra, hogy az autóban nem talál élő embereket, a sofőr és az utasa azonban karcolásokkal és zúzódásokkal úszta meg a szörnyű balesetet. A tulaj később képeket is feltöltött a Facebookra.