150-nel előzte meg a rendőrautót Sárvárnál, elképesztő, milyen magyarázatot adott - videó

bmw
Vágólapra másolva!
A 84-es főúton lejárt műszaki engedélyű BMW-vel, nagy sebességgel száguldó, rendőrautót is megelőző, majd később balesetet okozó férfi megpróbált a feleségére kenni mindent.
Vágólapra másolva!

A Sárvári Járási Ügyészség szabálysértésre vonatkozó hamis vád vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki rávette a feleségét, mondja azt a rendőröknek, hogy ő vezetett 2020 májusában, Borgáta közelében - írta a 112press.

A vádirat szerint a vádlott megelőzte a mozgó sebességellenőrzést végző rendőrautót a lejárt műszaki érvényességű autójával, a megengedett 90 km/h helyett 154 km/h sebességgel. A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával megállásra szólították fel a vádlottat, aki azonban tovább gyorsított, majd egy kanyarban összeütközött egy szemből érkező Audival.

A vádlott és a felesége is úgy nyilatkoztak a helyszínen, majd a szabálysértési eljárásban is, hogy az autót a feleség vezette. A szabálysértési eljárásban beszerzett további bizonyítékok alapján azonban kiderült, hogy a vádlott volt az, aki a járművet vezette, így hamisan vádolta a feleségét több szabálysértés elkövetésével.

A Sárvári Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.