Életképek a szocialista járműgyárak világából - galéria

szocialista járműgyártás
Még néhány apróság hiányzik, de itt már gyakorlatilag elkészült egy klasszikus „volán-sárga” Ikarus 280-as csuklós busz (1980). A darabszámok alapján a 200-as sorozat a mai napig világrekorder
Vágólapra másolva!
Szokatlan logisztikai megoldások a Trabant-üzemben, félkész Moszkvics 412-esek a szalagon, utolsó simítások az IFA vezetőfülkén, rekordmennyiségben készülő mátyásföldi Ikarusok. A Fortepan képein mutatjuk be a tervgazdaság néhány mozzanatát a KGST-ben, robotok helyett még szorgos szakikkal.
Vágólapra másolva!

Ismerős az a szó, hogy hangulatjelentés? Fotóválogatásunkat ennek szellemében kell elképzelni: vidáman megy a munka – hiszen dolgozni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen -, főleg exportra készülnek a termékek, dübörög az ipar, az elvtársak látogatóba érkeznek, mindenki elégedett. Illetve csak majdnem mindenki, mi magyarok biztosan nem, hiszen felsőbb utasításra nem gyárthattunk személyautót, bármennyire is erőlködtünk évtizedeken át, így maradt az Ikarus, a Rába, a Csepel, a kispesti Dutra és a hetvenes évek közepéig a motorkerékpár. Na meg a Merkúr importmodellek.

A képre kattintva indul az időutazás a KGST-üzemekben:

szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás
szocialista járműgyártás

Még több olvasnivaló a Retro Mobil májusi számában: