Nem jött össze a pofátlan előzés, ezért bosszút állt mindenkin a BMW sofőrje

Vágólapra másolva!
Szabálytalanul próbált előrébb jutni az 51-es úton, utána pedig az egész sort feltartotta az új X5-össel.
Vágólapra másolva!

„Szabálytalanul próbált előzni, másokat veszélyeztetett, majd ő sértődött meg és emiatt egy egész sornyi autóssal tolt ki egy terepjáró sofőrje. Gratulálunk' a teljesítményéhez" - írta a Magyar Közút Instagram-oldala egy csütörtöki bejegyzésben.

Az ügy előzménye, hogy az 51-es főúton a lámpától elindulva, a fekete BMW X5 megpróbált a Magyar Közútkezelő járműve elé hajtani, a záróvonalat figyelmen kívül hagyva. Mivel az úton volt egy kis ívű S-kanyar, sikertelen lett az előzési kísérlet, ugyanis szemből jött egy másik autó, amellyel majdnem frontálisan ütközött.

Ezt követően a luxusterepjárós megelőzte a munkagépet, majd előtte, lassan cikázva szándékosan hosszú ideig feltartotta azt,

és a mögötte jövő arra közlekedőket.