Megjelent az új pályázat, akár ötmillió forintot is kaphat új villanyautóra

töltő
Vágólapra másolva!
Megjelentek a villanyautó-vásárlási támogatás új feltételei. Külön kategóriába kerültek a hét- vagy többszemélyes villanyautók, így ezekre akár ötmillió forint állami támogatás is igényelhető.
Vágólapra másolva!

Hárommilliárd forintos keretösszeggel indul új állami pályázat villanyautó-vásárlások támogatására, ám a korábbinál valamivel szigorúbb feltételekkel. Egyfelől a magánszemélyek (maximum egy autó) mellett csak civil szervezetek, egyesületek és felsőoktatási intézmények (maximum öt autó) pályázhatnak a támogatásra, cégek és vállalkozások ebben a programban nem jogosultak támogatásra.

Másfelől míg korábban elég volt a "vásárlási szándék" a pályázathoz, az új szöveg szerint

Ez azt jelenti, hogy előbb el kell menni egy kereskedésbe, meg kell rendelni az autót, és csak ezután nyújható be a pályázat. Lehet ebben kockázat, mert

a pályázat külön kiemeli, hogy a megrendelés és a pályázat befogadása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését.

Június 14-től lehet pályázni Forrás: Alteo

Jó hír viszont, hogy a támogatási kategóriákat szétbontották maximum öt-, illetve hét- vagy többszemélyes villanyautókra. Hét- vagy többszemélyes elektromos autó esetén 1-14 millió forintos vételárig 2,5 millió forintos, de maximum a vételár felét kitevő támogatás igényelhető.

Ez azonban kombinálható a három- vagy többgyermekes családok autóvásárlási támogatásával, így akár ötmillió forintos támogatás is szerezhető.

Amennyiben a kiszemelt hét- vagy többszemélyes elektromos autó vételára 11 millió forint, 2,5 millió forint az e-autó-programból, újabb 2,5 millió pedig az a családi autóvásárlási támogatásból igényelhető rá (amennyiben a vásárló utóbbira is jogosult). Ötszemélyes elektromos autó esetén 1-12 millió forintos vételárig igényelhető a maximum 2,5 millió forintos támogatási összeg.

Három szakaszban lehet pályázni, az első június 14-én 8.01-től július 2-ig tart, ekkor az első egymilliárdot osztják szét. A második milliárd kiosztása augusztus 9-én kezdődik és augusztus 27-ig tart, az utolsó egymilliárdra (plusz a korábbi szakaszokból esetleg megmaradt keretösszegre) pedig október 11-től lehet pályázni.