Eladó a Halálos iramban legendás autója, van egy sokak által nem ismert titka is

supra
Vágólapra másolva!
Elárverezik a Paul Walker által vezetett egyik eredeti Toyota Suprát a Halálos iramban című filmből.
Vágólapra másolva!

A 2013-ban tragikus körülmények között elhunyt Paul Walker az első részben vezette az azóta már tuningikonná vált, turbómotoros A80-ast, amely most kalapács alá kerül, és várhatóan rekordösszegért fog elkelni.

Forrás: Barrett-Jackson

A filmben összesen nyolc darab Toyota Suprát használt a stáb, ezek közül az egyik makulátlan állapotút fogják hamarosan elárverezni Amerikában. A Barrett-Jackson aukciós oldalán kalapács alá kerülő példány az első, 2001-ben készült Halálos iramban (The Fast and the Furious) című filmben, valamint a 2003-as Halálosabb iramban (2 Fast 2 Furious) című folytatásban is feltűnt, amiről hiteles dokumentáció tanúskodik.

Forrás: Barrett-Jackson

A háromliteres, sorhatos, ikerturbós motort gyári állapotban hagyták a filmesek, így az amerikai specifikációnak megfelelően 325 lóerőt teljesít. Bár

ez a Supra automata váltós, a négyfokozatú szerkezet előválasztó karját váltógombra, a kulisszáját pedig bőr váltószoknyára cserélték, így avatatlan szemlélőknek manuálisnak látszik.

Forrás: Barrett-Jackson

A Barrett-Jackson aukcióját június 17-19. között rendezik meg Las Vegasban. Egyelőre nincs kikiáltási ára a híres Toyotának, de a Halálos iramban franchise és Paul Walker népszerűségét ismerve aligha fog olcsón gazdát cserélni.

(Smarter Media)