A SUV-őrület korában talán kevésbé divatos, de egyedi és nagyon jól kitalált autót kínál a Volkswagen a modellciklus közepén felújított Arteonnal, amely Shooting Brake kivitelű kombiként is megvásárolható. Megfiatalított köntösbe öltöztették tehát a cégautóként kedvelt Passat technikáját, és ebből egy kívánatos utazóautó lett, kérdés csak az, hogy belefér-e még a korszellembe - különösen dízelmotorral.

Akadnak fura húzásai a Volkswagennek a nagyautók terén: annak idején nehéz volt mire vélni az Audi A8-as mezőnyébe szánt Phaetont és a félig-meddig a Mercedes-Benz CLS riválisának szánt, valójában középkategóriás négyajtós kupét, a Passat CC-t is. Idővel érezhették Wolfsburgban is, hogy nem jó ötlet a Passat leágazásaként prezentálni a típust, így modellfrissítés után új névként csak az esetlen „Comfort Coupé” betűszava, a CC maradt.

Izgalmas az Arteon megjelenése, kombiként is kecses a formája. Galériához kattintson a képre!Fotó: Csudai Sándor - Origo

Aztán 2015-ben a Genfi Autószalonon bemutatták az Arteon látványos koncepcióautóját, ami egyértelművé tette, hogy a Volkswagen nem mond le a Passat-alapú négyajtós kupéról, hanem emeli a tétet és a rendkívül sikeres limuzin és kombi változatok mellé egy szemrevalóbb és kifinomultabb kupét is a kínálatban tartanak.

Ez elsősorban Kínában jött be (ahol még a régi néven árulják az Arteont), de Európában is megszerették a vásárlók az új típust, ami idő közben elért a modellciklusa közepére. A Volkswagen ekkor meglepőt húzott és kombival bővítette az étlapot Shooting Brake néven, ami az előző generációs Mercedes-Benz CLS-re rímelve négyajtós, tehát nem követi az eredetileg két oldalajtós, igazi vadászkombik koncepcióját (az új CLS-ből már nem készül dizájkombi). Az Arteon Shooting Brake megtartotta a Volkswagen formavilágához képest vagány kiállását és kombiként is kecses autó maradt, ráadásul ezzel csak kevés kompromisszumra kényszeríti a gazdáját.

Szürke eminenciás, új ruhában

Az egyik legfontosabb részlet az Arteonnal kapcsolatban, hogy a négyajtós Fastback és a Shooting Brake hossza (4866 mm) és tengelytávja (2838 mm) is azonos, ebben hasonlít a kisebb méretű, de szintén a platformstratégia termékének tekinthető Mercedes-Benz CLA-hoz. Az előző generációs CLS esetében a Shooting Brake kissé hosszabb a négyajtós kupénál, így bár még mindig rendkívül látványos jelenség az utakon, megmaradt az érzés, hogy az eredeti ötletet szabták át. 

Az Arteon esetében ezt el tudták kerülni, a Shooting Brake minden szögből arányos és látványos, főleg természetesen elölről. Az autó orra üdítően érdekes a túlságosan kimért Passathoz képest, bár a hűtőrácson végigfutó LED világítás lehet, hogy nem tetszik majd mindenkinek. A próbálkozás mindenképpen jót tett az autónak, és a tervezők is jó érzékkel oldották meg a feladatot.

A forma tetszetős, de nem hivalkodó, igényességet sugároz, viszont nélkülözi az ennyi pénzért kapható, általában kompakt prémiumautók kivagyiságát. Nincsenek giccses, bazári részletek, a sportosabb felszereltségi szintet jelölő R-Line logók és plakettek is inkább hűvös eleganciát képviselnek. Ez az autó stílust és minőséget kereső, de azzal nem kérkedő tulajdonosok kedvence lehet.

Hátulról sem drabális, látványosak az ál-kipufogóvégek. Érdekes, hogy a konszernnél csak a VW kínál shooting brake modellt - illetve a távoli rokon PorscheFotó: Csudai Sándor - Origo

Annál is inkább, mert a forma nem megy túlságosan a funkció rovására: A Passat Variant nyilvánvalóan praktikusabb a testvérmodellnél, abban 650 literes a csomagtér, az Arteonban „csak" 565 literes (ez mindössze 2 literrel több a Fastbacknél, de ezt a megegyező hossz is sugallja, a kombi 1932 literesre bővíthető az ülések lehajtásával), de ez is bőven elegendőnek tűnik egy négytagú családnak, bútort szállítani meg valószínűleg nem ezt fogják majd be (hanem az óriási Skoda Superb kombit).

A tetővonal lendületesen ívelt, de a Shooting Brake-ben belül sincs bunkerszerű érzés, a fejtér elöl és hátul is tágasabb a kupénál, és persze hátra könnyebb is beszállni. Elöl az ajtónyílás mérete természetesen megfelelő, a kagylószerű, kényelmes és remek oldaltartású sportülésekből viszont csak egészséges derekú utasoknak esik jól a kiszállás. Ez erős érv amellett, hogy az Arteon elsősorban a 40-es, 50-es menedzsergenerációnak ideális, akik le tudnak mondani némi praktikumról és készek áldozni a hangulat kedvéért.

Ha nem is Passat-méretű, de jól használható a csomagtartóFotó: Csudai Sándor - Origo

  

Áldozatot a gyártó is hozott, elsősorban az összeszerelés terén. A német autóiparról általánosságban elmondható, hogy néhány éve mérsékelt figyelmet fordítanak a karosszériaelemek illesztéseire, és az Arteon esetében is tetten érhető, hogy főleg az autó elején egészen meglepő hézagok vannak a lemezek között, amelyekben akár kisebb falevelek is képesek eltűnni. Erre még rátesz egy lapáttal az is, hogy a formatervből adódóan az első kerékjáratoknál és a lökhárítón is több él töri meg az íveket, így közelről kissé furcsa érzés fürkészni az Arteon vonalait, de bizonyára mérnökök hada foglalkozott a gyártástechnológia kidolgozásával is.

Precíz elegancia a beltérben

Szerkesztőségünkben tavaly járt szintén egy faceliftes, R-Line felszereltségű Passat Variant, ennek több eleme is visszaköszönt az Arteon Shooting Brake belterében is, de ahogy a karosszérián, itt is változtattak annyit a tervezők, hogy érezzük, valami mégis csak más. A központi- és a műszeregység teljesen digitális, utóbbi jól variálható, a vezető kiválaszthatja, hogy pontosan milyen információra kíváncsi az utazással vagy az autó paramétereivel kapcsolatban, beleértve a gumiabroncsok nyomását is.

Az üvegtető nagyon hangulatossá teszi a belteret, a műszerfal környékén minden kézre esikFotó: Csudai Sándor - Origo

A középkonzol érintőképernyőjét inkább álló helyzetben ajánlott tapogatni, zavaró tud lenni a visszajelzések hiánya. A kezelőfelület mindkét képernyőn igényes, letisztult, a navigáció kicsit töri a magyart, de így is hasznos, mert csak USB-C csatlakozóval szerelték az autót, így androidos telefont nem lehet kapásból tükrözni a képernyőre.

Ennél sokkal fontosabb az ergonómia és a minőségérzet: az Arteonban nincsenek virtuóz megoldások, viszont minden nagyon jó tapintású, szép a műszerfal borítása is és nagyon jó érzés beülni a velúr borítású ülésekbe. Az összképet kissé rontják a zongoralakk betétek, amelyek valahogy nem tudnak kikopni az autóiparból, az Arteonban is rendületlenül gyűjtik az ujjlenyomatokat.  

Sportülések és keret nélküli ajtók idézik a kupét a kombibanFotó: Csudai Sándor - Origo

A keret nélküli ablakokkal is jó az utastér szigetelése, a burkolattól függően csak a gördülési zaj lehet néha feltűnő. Remek extra, főleg a kombihoz a Design Plus csomag részét képező hatalmas, nyitható üvegtető, ez különösen a hátsó üléssorból élmény, de gombnyomásra el is takarható egy rolóval.  

Az Arteonban még a reggeli, idegőrlő araszolást is el lehet viselni (ebben a távolságtartó tempomat sokat segít), a kényelmes ülésekben az ember nem fészkelődik, a hétfokozatú DSG-váltó megkíméli a vezetőt az állandó kapcsolgatástól (rendelhető manuális is, de nem való ehhez az autóhoz), a hosszú karosszéria megfontolt sávváltásra tanít és az évek során az asszisztens-rendszerek is kiforrottak lettek. Általában akkor csipognak, ha tényleg szükséges és a táblafelismerővel kiegészített adaptív tempomat, valamint a sávtartó is sok terhet levesz a sofőr válláról. Csak egyszer kellett belenyúlni és korrigálni az M1-M7 autópálya szétválásánál.

A Passatból ismerős a műszerfal, jókora digitális kijelzőkkel, de nem teljesen ugyanazFotó: Csudai Sándor - Origo

A Volkswagen DSG-váltója rendkívül kiforrott lett az évek során, normális közlekedés során az Arteonban teljesen észrevétlenül tette a dolgát, de hirtelen gázadásnál tétovázott, és hegymenetben előfordult, hogy igen magasan tartotta a fordulatszámot, ezzel magasra szöktette a pillanatnyi fogyasztást. Ezek összességében nem okoznak gondot, az elektromos kézifék és a Hegymenet asszisztens is hasznos felszerelés az autóban.

Külön érdemes kiemelni a Progresszív kormányzást, amelynek köszönhetően a tekintélyes méretével dacolva is jól manőverezhető az Arteon, kanyargós, hegyvidéki utakon is elegánsan mozog és a keresztirányú forgalmat is figyelő tolatókamerával kiegészítve pontosan lehet helyezkedni vele. A fordulóköre 11,9 méter, összehasonlításként a Golfé kereken egy méterrel kevesebb.

Természetesen nagyobb a fordulóköre a Golfénál, az erősebb motorokhoz összkerékhajtás járFotó: Csudai Sándor - Origo

A sportosabb hangulat visszaköszön a futómű hangolásában, billegést nem tapasztalni, viszont az úthibákat észre lehet venni. Bár az Arteon kifinomult autó, nincs meg benne a prémium szegmens nagyobb modelljeiben olykor meglévő, fenségesen hömpölygő hangulat. A fejlett berendezések és a sok elektronika ellenére nem egy sci-fi utópiában, hanem egy nagyon jó autóban ülünk.

Az alap dízellel is megállja a helyét

Tsztautónkat a dízel kínálat belépő motorjával, a 2.0 TDI-vel szerelték, ennek 150 lóerős teljesítménye és 360 Nm-es nyomatéka tökéletesen elegendő az észszerű használathoz. Autópályával, dugóval, budai hegyvidékkel együtt is 5,5 liter körüli átlagfogyasztással üzemelt, ami egy utasokkal együtt a két tonnát alulról közelítő autótól figyelemre méltó, ráadásul mindezt már kulturált járással és rendbe tett szoftverrel teszi. Az üzemanyagtank 66 literes, megtankolva az autó 1000 kilométer feletti hatótávot ígért.

Kézi váltóval is rendelhető az Arteon, de ehhez az autóhoz inkább a duplakuplungos robotizált dukálFotó: Csudai Sándor - Origo

A közelmúlt eseményei miatt a dízel technológia becsületén alighanem kijavíthatatlan csorba esett, de egy ilyen utazóautóban a mai, korszerű dízelmotorokkal nehéz melléfogni, akkor is, ha manapság a korszellem minimum a hibridek, de inkább az elektromos hajtásláncok diadalát hirdeti. Dízelből szintén kétliteres, 200 lóerős változat is szerepel amúgy a magyar konfigurátorban, ehhez már alapáras a duplakuplungos váltó, és felárért 4Motion rendszer is rendelhető.

Benzinesből ugyancsak kétliterest választhatunk 190 és 280 lóerővel, utóbbi széria az összkerékhajtás és a facelift óta az 1,4-es e-Hybrid TSI is megjelent a kínálatban 215 lóerővel, zöld rendszámmal. Ezzel az Arteon lényegében mindenféle igényt lefed, használható igazi Gran Turismóként vagy városban lokális emisszió nélküli hibridként is, aki pedig nagyobb teljesítményt szeretne, egyes piacokon választhatja a 320 lóerős Arteon R-t is, amely 4,9 másodperc alatt gyorsul százra.

Ilyen autó most nincs máshol

Az Arteon kiváló megoldás egy olyan problémára, ami valószínűleg csak nagyon kevés autóvásárlónál merül fel, ez abból is látható, hogy nemcsak a Shooting Brake-ek terén nincs igazi konkurenciája, a Volkswagen-csoport márkáin kívül kombi is egyre kevesebb van ebben a kategóriában. Akinek viszont nincsenek ínyére az SUV-ok (vagy a terepkupék) és esztétikus, de mégis hétköznapi használatra alkalmas autót keres, az Arteon Shooting Brake-ben aligha fog csalódni. 

Az Arteon kombiként is látványos, lendületes autó, de a Passat finomabban rugózikFotó: Csudai Sándor - Origo

Az ára a hazai viszonyokhoz képest borsos, az R-Line dízel 15 034 640 forintba kerül, de némi alkudozás után 14 millió alatt elhozható egy ilyen konfiguráció, ami nyilvánvalóan nem elhanyagolható összeg, de ár-érték arányban sokkal kedvezőtlenebb ajánlatok is vannak a piacon. Elég csak arra gondolni, hogy a kompakt kategóriás Mercedes-Benz CLA 200 d Shooting Brake alapára is 12 982 000 forint.

Már ez is mutatja, hogy az Arteonnál lejjebb, a kompaktok között kell keresni hasonló változatokat (ilyen például a Kia ProCeed), vagy esetleg használtan az előző generációs Mercedes-Benz CLS-ek között, és természetesen a klasszikus középkategóriás kombikról, például a BMW 3-as Touringról vagy a kecses Peugeot 508 SW-ről sem szabad megfeledkeznünk.

Feltűnő jelenség, még cégautó-fehérben is. A dízelmotor nyomatéka tavaly 340-től 360 Nm-re nőttFotó: Csudai Sándor - Origo

Konkurenciája házon belül is akad, az említett Passat Variant mellett például az ugyenennyi pénzért szerényebben extrázott Audi A4 Avantok is felmerülhetnek, de mindegyik kicsit más és eltérő szerepet tölt be, így az Arteon Shooting Brake-kel ismét találtak egy kis rést, ami napirenden tarthatja a márkát olyan vásárlók számára is, akiket egyelőre nem bűvöl el a szabadidőautók divatja.