Elon Musk lefújta a fejlesztést, mégsem készül el a Tesla több mint 1100 lóerős csúcsmodellje, valószínűleg azért, mert még az is kevés lenne a Rimac Nevera ellen. Persze a hivatalos indoklás szerint azért nincs rá szükség, mert már az 1020 lóerős Plaid is elég jól megy, amit önmagában persze nehéz lenne megcáfolni.

Meg kell elégedni 1020 lóerővel - valahogy túléljükForrás: Tesla

A Tesla Model S és szabadidő-autó változata, a Model X idén januárban esett át története legjelentősebb modellfrissítésen, amely során a két típus teljesen új akkumulátor-technológiát, műszerfalat és érintőképernyőt, Knight Rider stílusú kormányt, enyhén módosított megjelenést, és egy új csúcsverziót kapott, a Plaidet. A három villanymotoros sportváltozatok 1020 lóerőt szabadítanak az aszfaltra,  ami a könnyebb Model S esetében 1,99, a Model X esetében pedig 2,5 másodperces 0-97 km/h-ra (0-60 mérföld/h-ra) történő gyorsulást eredményez, az előbbi végsebessége a 200 mérföld/h-t (322 km/h) is eléri.

A sima Plaid ellen sincs esélye a Porsche Taycan Turbo S-nek semForrás: Tesla

Elon Musk januárban ígért egy még fürgébb és nagyobb hatótávú, több mint 1100 lóerős Plaid+ változatot is, amely 627 helyett 836 km-t tudott volna két töltés között megtenni. 

Musk most a Twitteren jelentette be, hogy a csúcsváltozatot törölték a tervek közül: a Plaid+-t elvetettük. Nincs rá szükség, mert már a sima Plaid is annyira jó"  – írta a sok követővel rendelkező vezérigazgató. „0-60 mérföld/h-ra 2 másodpercen belül gyorsul. Ezt érezni kell, hogy elhiggye az ember" – tette hozzá.

Ilyen kormányt kevés autóban látniForrás: Tesla

A Plaidet minden idők leggyorsabb szériagyártású autójának nevezte, vagyis azt elfelejtette, hogy múlt héten a horvát Rimac is bemutatta története második autóját, a Neverát, amely bizony gyorsabb a Teslánál. Ez nem csoda, hiszen 1914 lóerejével közel kétszer erősebb, és 12 kilóval könnyebb is.  Elméletileg képes legyorsulni az amerikai villanyautót, mert 1,85 másodperc alatt éri el álló helyzetből 0-100 km/h-t, de erről hivatalos mérést még senki sem mutatott. Persze igazából nem egy ligában játszanak, a kupé Rimac ugyanis 2 millió euróba kerül, ami 12-szer több a négyajtós Tesla Model S Plaid+ áránál.

Rimac Nevera, az európai kihívóForrás: Rimac Automobili

Amúgy a Tesla hónapokon keresztül vett fel előlegeket és megrendeléseket a 2021 végére ígért Plaid+-ra, de májusban ezt váratlanul befejezték, és azóta lehetett találgatni, hogy mi lesz a csúcsmodell sorsa. Musk most végre tiszta vizet öntött a pohárba,  de azt nem árulta el, hogy eddig mennyien fizették már be az előleget rá.

Még egy hónap sem telt el azóta, hogy a Tesla közzétette első, hivatalos magyarországi árlistáját és webes konfigurátorát. Azon szerepelt a Model S Plaid és a Plaid+ verziója is, előbbi 45,99, utóbbi 57,99 millió forintos alapáron.