Váratlan újdonságot mutatott be a Volkswagen, ezzel most meglepték a világot

mult
Vágólapra másolva!
Konnektoros hibriddé (is) válik a Volkswagen kisbusza, a Multivan. Áruszállító változat nem készül belőle.
Vágólapra másolva!

Belép az elektromos korba a Volkswagen kisbusza, a Multivan. A T7 változat legnagyobb újdonsága, hogy

a konszern személyautós padlólemezére (MQB) építik, vagyis alapjaiban megegyezik egy hétköznapi Golffal.

Áruszállító változat nem is lesz belőle, azok továbbra is a gyártásban maradó T6.1 szériából készülnek majd.

Forrás: Volkswagen

A Multivan összességében személyautósabb megjelenésűvé válik, egy modern egyterűre emlékeztet leginkább. Műszerfala is a konszern legmodernebb megoldásait vonultatja fel.

Forrás: Volkswagen

Az utastérben 25 százalékkal csökkent az ülések súlya, és új állítható magasságú asztalka is készült, amelyet sínen lehet tologatni az üléssorok között.

Forrás: Volkswagen

Meglepetés, hogy az értékesítés elején dízelmotor nem is lesz a kínálatban, a kétliteres TDI csak jövőre érkezik. Kezdetben csak 1,5-ös és kétliteres turbós benzinmotorral, valamint konnektoros hibridként lesz kapható a Multivan. Utóbbi esetben a 150 lóerős, 1,4-es benzinmotorhoz 85 kW-os elektromotor kapcsolódik, 215 lóerős együttes teljesítményt produkálva.

Forrás: Volkswagen