Elképesztő összeget fizettek Paul Walker Toyota Suprájáért

Vágólapra másolva!
A 2013-ban tragikus körülmények között elhunyt mozisztár a Halálos iramban első részben vezette az azóta már tuningikonná vált, turbómotoros A80-ast, amely most kalapács alá került és rekordösszegért kelt el.
Vágólapra másolva!
Látványos a tuningolt karosszéria és a felniszett, de a motort nem húzták fel Forrás: Barrett-Jackson

Aki kicsit is képben van a Halálos iramban című mozifilm-sorozattal kapcsolatban, biztosan a narancsszínű Toyota Suprát említené elsőként, ha megkérnék, hogy nevezzen meg emlékezetes autókat a népszerű franchise-ból.

A Paul Walker által játszott rendőr, Brian az első részben romos állapotból építette újjá a filmbéli Suprát,

amely aztán egy Ferrari F355 Spiderrel utcai versenybe is keveredett. A látványos fináléban pedig még a Vin Diesel által vezetett Dodge Chargerrel is összemérte az erejét.

A filmben összesen nyolc (!) darab Toyota Suprát használt a stáb, ezek közül az egyik makulátlan állapotút fogják hamarosan elárverezni Amerikában. A Barrett-Jackson aukciós oldalán kalapács alá kerülő példány az első, 2001-ben készült Halálos iramban (The Fast and the Furious) című filmben, valamint a 2003-as Halálosabb iramban (2 Fast 2 Furious) című folytatásban is feltűnt, amiről hiteles dokumentáció tanúskodik az aukciós ház leírása szerint.

A forgatáshoz több autót is használtak, de ez a példány szerepelt a legtöbbet a filmben Forrás: Barrett-Jackson

A második részben aranyszínűre átfényezve volt látható, és akkor már nem Paul Walker, hanem a Michael Ealy által játszott Slap Jack karaktere vezette egy utcai verseny során. Mindkét filmre az az Eddie Paul építette át az árverésre kerülő Suprát, aki a Halálos iramban franchise-on kívül még számos hollywoodi szuperprodukció, így a Hazárd megye lordjai, a Grease, a Taxi, az XXX és a Tolvajtempó című filmek autóiért is felelt.

A Halálosabb iramban c. második részben más festéssel használták ugyanezt az autót Forrás: Barrett-Jackson

A Halálosabb iramban után Paul visszaalakította a Suprát az első részben használt optikára, így az ismét

a Lamborghini Diablóról származó Candy Orange színben pompázik,

és a „Nuclear Gladiator" grafikák is visszakerültek az oldalaira, természetesen a tuningalkatrész-gyártó cégek logóival együtt. Egyébként nemcsak a fényezése és a matricázása különbözteti meg a gyári Supráktól a filmes autót, hanem Bomex optikai csomag, a Toyota Racing Development stílusában készített motorháztető, az alumínium ARP hátsó szárny és a 19 colos Dazz Motorsport Racing Hart M5 felniszett is.

Bár ez a Supra automata váltós, a négyfokozatú szerkezet előválasztó karját váltógombra, a kulisszájátpedig bőr váltószoknyára cserélték, így avatatlan szemlélőknek manuálisnak látszik Forrás: Barrett-Jackson

Mivel a forgatáson belső felvételek is készültek az autóról, a műszerfalat és az üléseket sem hagyták érintetlenül. Számos kiegészítő műszer néz farkaszszemet a vezetővel, a gyári hifi helyére egy nagyképernyős fejegységet építettek be, az ülések és az ajtók kék Alcantara kárpitozást kaptak, a légzsákos gyári kormány helyére pedig egy filigrán Momo Racing sportkormány került.

A Halálos iramban első részének látványos fináléja, amelyben egy Dodge Chargerrel méri össze erejét a Supra Forrás: Universal Pictures

Aki arra számít, hogy a motorháztető alatt egy 800-1000 lóerő körüli teljesítményre felhúzott 2JZ-GTE motort talál, azt sajnos ki kell ábrándítanunk: a háromliteres, sorhatos, ikerturbós motort – bár köztudottan rendkívül jól bírja a tuningolást – gyári állapotban hagyták a filmesek, így

az amerikai specifikációnak megfelelően 325 lóerőt teljesít.

Persze így sem lassú vele a Supra, 0-60 mérföld/h-ra (97 km/h) 4,8 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 155 mérföld/h (250 km/h).

A Barrett-Jackson aukcióján, Las Vegasban, június 19-én valaki 550 ezer dollárt, azaz 164 millió forintot fizetett az autóért, amely így minden idők legdrágább Suprája lett.