Ki akarták húzni az elakadt munkagépet Dévaványán, az egyik sofőr belehalt

rendőr villogó
Vágólapra másolva!
Szakszerűtlen segítségnyújtásból lett halálos baleset.
Vágólapra másolva!

Dévaványa külterületén, egy állattartó telepen még tavaly október 12-én elakadt egy munkagép. A vezetője szólt a szomszédos telephelyen dolgozó ismerősének, hogy segítsen. Korábban többször kihúzta már a gépét, amikor elakadt, ezért újra megkérte erre.

Egy elhasználódott kötéllel kötötték össze a két járművet, ami elszakadt.

Amikor harmadjára is elszakadt, a vontatott munkagép vezetője kiszállt, és megpróbálta újra összekötni, de beszorult a gépek közé. A férfit súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, ahol még aznap este meghalt.

A neki segíteni próbáló férfinek nem volt engedélye a munkagép vezetésére, és a munkahelyi vezetője sem tudott arról, hogy átmegy vele a szomszédos telephelyre.

A szarvasi rendőrkapitányság az 57 éves férfit halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és jármű önkényes elvételével gyanúsítja. Az iratokat a napokban továbbították az ügyészségre.