Újabb sofőr fordult a forgalommal szembe az M1-es autópályán, aki így nemcsak a saját, de mások életét is veszélyeztette. A román audis elmondása szerint egy pihenőben hagyta az egyik családtagját, ezért fordult meg kétszer is.

Július 22-én, csütörtök délelőtt a rendőrség bejelentést kapott, hogy az M1-es autópálya Tata környéki részén egy Audi forgalommal szemben halad a Győr felé vezető oldalon, a leállósávban tolatva. Majd nem sokkal később pár kilométerre már az ellenkező oldalon, a Budapest felé vezető részen bukkant fel, ismét szemben a forgalommal, a leállósávon.

A rendőrök végül a 73-as kilométerszelvényben állították meg a román sofőrt, aki elmondta, hogy családtagját hátrahagyva indult el egy parkolóból. Akkor fordult szembe a forgalommal, mikor vissza akart érte menni. A szabályszegés miatt 100 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki rá, az elveszett családtagjához pedig biztonságosan visszavezették.

A Magyar Közút felhívja a figyelmet, hogy semmilyen okból nem szabad megfordulni az autópályán, hiszen a forgalommal szemben haladás a legveszélyesebb manőver, mivel egyik közlekedő sem számít arra, hogy nagy sebességgel szembe jön vele egy másik jármű. Ha eltévesztünk egy kijáratot vagy felhajtót, inkább álljunk meg a legközelebbi pihenőhelyen, kérjünk segítséget a 112-es segélyhívó számon.