Sajnos ezúttal is a vétlen autós húzta a rövidebbet.

Nemrég az M1-es autópályán rögzítette a Magyar Közút kamerája, ahogy egy belső sávban haladó autó elé hirtelen bevágódott a külső sávból egy másik autó, amelynek sofőrje egy kamiont szeretett volna megelőzni, de sávváltás előtt nem nézett tükörbe.

A szabályosan közlekedő autós, hogy elkerülje az ütközést, félrerántotta a kormányt, de mivel autójának bal hátsó kereke lefutott a fűre, elvesztette az uralmat a járműve felett, megpördült, belecsapódott a külső sávban haladó kamionba és felborult. Az az autós, aki az egész esetet kiváltotta, még éppen meg tudott állni, és el tudta kerülni a nagyobb erejű ütközést. Szerencsére nem lett tragikus kimenetelű a baleset, viszont így is két könnyű sérültet kellett ellátni.