Továbbra is özönlenek a használt autók Magyarországra

Volkswagen Passat, használtteszt, használt, teszt
Vágólapra másolva!
A DataHouse adatai szerint júliusban 11 588 használt autót hoztak be az országba, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.
Vágólapra másolva!
Forrás: Vékey Zoltán

A JóAutók.hu közleménye szerint az év korábbi hónapjaiban 10 ezer körül alakult a behozott használt autók mennyisége, most azonban már világosan látszik, hogy az előző havi csaknem 12 ezres érték nem egyedi kiugrás volt, hanem egy új trend kezdetét jelezte.

Egyelőre bizonytalan, hogy a koronavírus-járvány őszre várt negyedik hulláma milyen újabb szigorításokat tesz majd szükségessé, addig azonban az újból megerősödött magánimport, illetve az elmaradt igények pótlása továbbra is erős importtevékenységet valószínűsít a következő időszakra is. Amennyiben komolyabb korlátozásokat nem vezetnek be az ősz folyamán, arra lehet számítani, hogy idén a behozott használt autók száma kevéssel meghaladja majd a tavaly regisztrált 130 400-as szintet.

Forrás: Jóautók.hu

A használtautó-import mennyisége az év első hét hónapjában 74 424 volt, ami 3,7 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 77 282 darabtól, de akkor az első három hónapban még nem volt koronavírus-járvány. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 75 372 volt, ami 11,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 67 729-es értéket.

Az, hogy az újautó-eladások száma idén eddig jobban nőtt, mint a használtautó-import, hozzájárulhat a jelenleg 14,7 éves hazai autópark fiatalításához. Az import használt autók csaknem kétharmada ugyanis legalább 10 éves.