Soha nem látott autócsoda érkezik Magyarországra

Vision 2030 Desert Raid
Vágólapra másolva!
A Genfi Autószalon helyett Budapesten lesz látható az új Giugiaro tanulmány. Az augusztus végi, jubileumi Automobil és Tuning Show-ra érkezik, egyenesen Olaszországból.
Vágólapra másolva!
A minden elemében egyedi jármű a világhírű olasz tervező, Giorgetto Giugiaro, valamint fia, Fabrizio Giugiaro kreativitásának a gyümölcse Forrás: AMTS

Az augusztus 27-29. között megrendezésre kerülő AMTS két év kényszerpihenő után tér vissza a teljesen felújított Hungexpo falai közé. Az idei rendezvény legnagyobb durranása vitathatatlanul egy koncepcióautó, a komoly autókiállításon eddig még nem látott Vision 2030 Desert Raid lesz. Az autó eredetileg a tavalyi Genfi Autószalonon debütált volna, amely a pandémiás helyzet miatt végül - sok más rendezvénnyel együtt - csak online formában valósult meg.

Több mint 1000 lóerő mozgatja Forrás: AMTS

Az utópisztikus tanulmány teljesen egyedi alvázra épült, a meghajtást két 510 lóerőt és 680 Nm nyomatékot produkáló elektromotor biztosítja, természetesen mind a négy kereket hajtva. A 90 kWh-s akkumulátorpakknak köszönhetőn, egy töltéssel akár több mint 450 km-t is megtesz, és nem marad szégyenben akkor sem, ha gyorsulnia kell: a 100 km/órás sprintet mindössze 3,8 másodperc alatt teljesíti.

A felfelé nyíló tetőelemek jellegzetessé teszik a megjelenését Forrás: AMTS

A Desert Raid gyakorlatilag egy hiperSUV - a szuper sportautó a szabadidőautók között. Bármilyen terepen elboldogul, mindehhez pedig háromféle vezetési mód, a Race, a Road és az Off-Road áll a sofőr rendelkezésre. Utóbbi az autó hasmagasságát is több mint 8 cm-el (egészen 24 cm-ig) emeli meg a ballonos abroncsokkal szerelt 20 colos MAK felnigarnitúra fölé.

Mintha egy sci-fiből érkezett volna Forrás: AMTS

A lehengerlő formatervet felfelé és oldalra nyíló ajtók, karbon szélesítések, valamint jókora hátsó traktus teszi még sportautósabbá. Az autó - SUV létére - mindössze kétszemélyes, az ülések mögött - ott, ahová első ránézésre minimum egy V10-es motort képzelne az ember - egy ízlésesen rögzített pótkereket, valamint egy poroltó készüléket találunk.

A koncepcióhoz képest szépen kidolgozott, futurisztikus utastér a taktikai ruházatot idéző szél- és vízálló bevonatok, valamint a hagyományos karbon-bőr borítások kombinációja Forrás: AMTS

A koncepcióhoz képest szépen kidolgozott, futurisztikus utastér a taktikai ruházatot idéző szél- és vízálló bevonatok, valamint a hagyományos karbon-bőr borítások kombinációja. A műszerek mindegyike 100%-ban digitális, a sofőr összesen hat különböző kijelzőn tarthatja a kapcsolatot a járművel.