Ezek most a magyar vásárlók kedvenc használt autói

autókereskedés,
Budapest,2016.
Vágólapra másolva!
A hazai használtpiacon 534 400 személyautó cserélt gazdát augusztus végéig. Ez az érték 3,5 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak volumenét.
Vágólapra másolva!

A nyári hónapokban is aktív maradt a forgalom a hazai használtautó-piacon, az elmúlt három hónapban több mint 202 ezer használtautó-átírásra került sor. Ez a második legmagasabb érték ebben az időszakban - áll a Jóautók.hu közleményében. Az őszi hónapokra is kedvezőek az előjelek, így minden esély megvan rá, hogy megdől majd a 2019-ben beállított 808 ezres éves szintű csúcsérték is.

A további hónapok aktivitását jelentősen segíti, hogy sok vásárló az új autók áremelkedése és az egyre súlyosabb chiphiány miatt jelentősen megnőtt szállítási határidők miatt most a használtautó-piacon keresi következő autóját. Többségüknek az sem szegi kedvét, hogy a növekvő kereslet miatt a használtautó-piacon is jelentős áremelkedés következett be: ennek mértéke egyes kategóriákban bőven meghaladta a 20 százalékot is az elmúlt egy év során.

A magyarországi használtautó-piacon idén is az alsó-középkategória modelljei szerepelnek az adásvételi lista élén: Opel Astrából közel 32 ezret, Ford Focusból 15 ezret írtak át, míg Volkswagen Golfból 14 ezer cserélt gazdát augusztus végéig. A kisautók közül a legnépszerűbb a lista második helyén szerelő Suzuki Swift közel 27 ezres darabszámmal.