Meghökkentő, mit képzelnek magukról a magyarok, amikor autóba ülnek

dugó, közlekedés, forgalom, autó, belváros, Budapest, 2021.09.01.felüljáró, Keleti pályaudvar
Vágólapra másolva!
A Suzuki kutatása szerint a magyar autósok nagy része el se tudja képzelni, hogy a saját hibája miatt történhet baleset.
Vágólapra másolva!

A Magyar Suzuki és az Ipsos reprezentatív kutatása szerint

a magyarok 84 százaléka éretlennek tartja a hazai közlekedési kultúrát, 21 százaléka pedig nagyon rossznak,

amit leginkább a szabályok nem megfelelő betartásával, a közlekedők türelmetlenségével és figyelmetlenségével indokolnak. A kutatásban résztvevők 75 százaléka szerint a közlekedés során elengedhetetlen a szabályok maradéktalan betartása, mindazonáltal 73 százalékuk úgy véli, sok baleset a KRESZ figyelmen kívül hagyása miatt következik be.

A magyar és európai kutatási eredmények egyaránt alátámasztják, hogy

a KRESZ szabályaira sokan csak irányadóként tekintenek.

Az európai autóvezetők 52 százaléka azért sérti meg a közlekedés szabályait, mert azokat nem mindig érzi koherensnek vagy az adott helyzethez megfelelőnek. 29 százalékuk véli úgy, hogy bizonyos szabályok csak azért vannak, hogy büntetéseket, bírságokat szabhassanak ki miattuk.

Az európai megkérdezettek

66 százaléka gondolja úgy, valószínűtlen, hogy az ő viselkedése miatt történhet baleset,

és csak 34 százalék tekinti elképzelhetőnek, hogy ő lehet a hibás. Mindeközben a megkérdezettek 76 százaléka figyelmesnek, 58 százalékuk nyugodtnak, 28 százalék pedig udvariasnak vallotta magát vezetés közben.

A többség úgy vélte, és ebben a magyar sofőrök véleménye is megegyezett, hogy a többi sofőr felelőtlen (46%), stresszes (32%), agresszív (27%) vagy éppen veszélyes (26%), ha beül a kormány mögé.